Élet-Stílus

Vádemelések a bundaügyben

A bochumi ügyészség megtette az első vádemeléseket az európai futballt behálózó bundabotrány kapcsán.

A bochumi ügyészség szerdán egy előzetes letartóztatásban lévő 35 és egy 55 éves férfit vádolt meg bűnszervezetben elkövetett 16, illetve 22 rendbeli csalással.

Az érintettek társaikkal együtt labdarúgókat és bírókat vesztegettek meg, majd fogadtak a meccsekre nagy tételben. A miattuk vizsgált labdarúgó-mérkőzések közül 10-re Németországban, 14-re pedig külföldön került sor.

Az ügyészség több mint 250 gyanúsított ellen folytat nyomozást – közülük Németországban nyolcan vannak őrizetben -, mintegy 270 találkozó kapcsán.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) júliusban közölte, hogy Magyarországon több csapat és személy neve merült fel az ügyben, de egyelőre részleteket nem hoztak nyilvánosságra. A bochumi ügyészség vizsgálati anyagai között 14 magyarországi találkozó szerepel.

A FIFA lezárta az Észak-Korea-ügyet

A nemzetközi szövetség (FIFA) lezárta azt a vizsgálatot, amelyet sajtóhírek nyomán indított el, kiterítendő, tényleg megbüntették-e a vb-n gyengén teljesítő észak-koreai csapatot, amelyet állítólag több órás, nyilvános kihallgatáson megszégyenítettek. A játékosoknak pedig meg kellett szidniuk Kim Dzsong Hun szövetségi kapitányt, akit végül kényszermunkára köteleztek. Az észak-koreai illetékesek levélben közölték a FIFA-val, hogy ebből semmi sem igaz, hozzátéve, és a válogatott már nagy erőkkel készül az Ázsiai Játékokra, a válogatott szakvezetője továbbra is Kim Dzsong Hun.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik