Ha megnézzük az idei Volt Fesztivál kínálatát, láthatjuk, hogy nem a még nagyobb sztár felléptetésére fordították a befektetéseket: csupa már jól bejáratott fesztiválnév szerepel a fellépők közt. Prodigyvel és Massive Attackkel manapság nem nagyon lehet bukni Magyarországon, a Tankcsapda, a Quimby és az idén búcsúzó (így a Volton utoljára koncertező) Kispál és a Borz is biztos létszámot produkál.
2010-ben a rendezvény befogadóképességét sem növelték. Ahogyan azt Loebenwein Norbert az fn.hu-nak elmondta, ehelyett az infrastruktúra minőségén igyekeztek javítani, így már a mobil toi-toi-ok helyett a Stargardenen debütált rendes porceláncsészés mellékhelyiségek lesznek jellemzőbbek.
A fesztivál első napját a magyar rocklegendák nyitják, köztük az Edda 30 éves jubileumi nagykoncertje, az Omega, és végül a Tankcsapda ütős fellépése, amelyen biztosan hallhatjuk az új lemez számait is.
Bár a rendezvény négynapos, minden programon még a legelszántabbak sem lehetnek egyszerre ott, hiszen a nagyszínpad mellet párhuzamosan még 13 másik helyszínen lesznek koncertek és rendezvények. Aki biztosra szeretne menni, az a legnagyobb helyszínt választva sosem járhat rosszul. Egyrészt mert biztosan odatalál, másrészt mert a legnagyobb nevek legnagyobb koncertjein tombolhat. Csütörtökön jön Billy Idol, a többszörös platinalemezes videoklipkirály, aki már tizennyolc éve tér vissza újra és újra a fesztiválra. Utánuk a hazai nagy kedvenc, a Quimby zárja a napot, régi és új slágereivel, köztük a 2005-ös Kilégzés album dalaival.
Beköltözés (Fotó: MTI)
Pénteken lesz a csúcs
A hétvégére érkezők, péntek este Ákossal kezdhetik a bulizást, aki a legújabb kislemezével, és új hangszereléssel ígér meglepetést. Innentől kezdve nincs is megállás egészen vasárnapig, a pörgésről pedig a The Prodigy, a Kispál és a Borz valamint a Massive Attack gondoskodik. Kispálék búcsúja alkalmából egyébként egy fotókiállítást is megnézhetünk, ahol a fesztivál 18 éves története és az együttes 20 éve között lehet majd keresni a történelmi párhuzamokat.
Sándor cár kedvenc pezsgőjét rendelték meg
A bulik egészen hajnalig tartanak, és persze nem csak a színfalakon kívül, hanem a backstage-ben is, ahova például van olyan sztár, aki nagy teljesítményű hifi-rendszert és 12 üveg Veuve Cliquot pezsgőt rendelt be, amely anno Sándor cár kedvenc itala volt. Ez csak egy a számtalan különleges kérés közül, amivel a sztárok elő tudnak állni, van olyan, aki csak egy bizonyos típusú limuzinban hajlandó a bécsi reptértől Sopronig utazni, persze az elengedhetetlen rendőri felvezetéssel.
E mellet az efZámbó Labor keretei közt alkotás és árverés is lesz az árvízkárosultakért. Itt 1 db hűtőszekrény, 1 db bicikli, 1 db mosógép, 1 db kerti pad, 1 db mikrohullámú sütő és 1 db kenyérpirító válik művészeti alkotássá efZámbó mester és társai jóvoltából, amit online aukciós oldalon értékesítenek majd.
A Stargarden-bukta után A Volt hozhatja a pénzt
A Sziget Kft. szaldóját 2008-ban a Sziget fesztivál vesztesége mellett a Volt Fesztivál és a Balaton Sound tolta a pozitív tartományba, és tavaly a megafesztivál nyeresége mellett is sokat dobott a profiton a két rendezvény.
Idén a nosztalgiára építő Stargarden komoly buktájával indult a fesztiválszezon a Sziget-csoport számára. Így most igen fontos, hogy a Volt legalább olyan jól muzsikáljon, mint tavaly. Bár a költségek azóta jelentősen nőttek, a tavalyi látogatószámot hozva már elégedettek lennének a szervezők – monda Loebenwein az fn.hu-nak. Tavaly naponta átlagban 20-22 ezren összesen a négy nap alatt pedig mintegy 87-88 ezer látogató volt a rendezvényen.
A Volt mellett a Balaton Sound ötletgazdája azt is elárulta, hogy a balatoni rendezvényre ezer fővel megnövelték a bérletesek számát. A foglalások számán pedig már látszik, hogy a péntek és a szombat erősen telt házasnak néz ki.
A cikk elkészítésében közreműködött Vojnits Blanka, a Sanoma Médiaakadémia hallgatója.