Élet-Stílus

Megnyílt a világ legdrágább szállodája

Sári Veronika
Sári Veronika

újságíró. 2010. 06. 28. 14:38

Saját múzeum, bevásárlóközpont, színház és az 55. emeleten egy gigantikus úszómedence várja a szingapúri hotelcsoda látogatóit.
Korábban a témában:

Már a Marina Bay Sands építése közben sem spóroltak a luxussal. Kaszinóval, színházzal, bevásárlóközponttal készültek, hogy a minden bizonnyal tehetős látogatók minden létező igényét kielégíthessék. A legkülönlegesebb élményt a sok extra mellett mégis az úszómedence jelenti, ami 55 emeletnyi magasságban kapott helyett és 150 méterével háromszor akkora, mint egy olimpiai medence. Az úszókat a nagy magasságban lélegzetelállító látvány várja: a konstrukció olyan érzetet kelt, mintha a láthatáron túl érne véget az építmény.

Az épületet az ismert tervező, Moshe Safdie álmodta meg és harcosan kiállt azért, hogy a hotelt az eredeti tervei alapján készítsék. Rajta kívül még számos művész közreműködött a színpompás hotel elkészítésében, a megnyitóünnepségen éppen Diana Ross adta meg az alaphangulatot. Az épület beruházóinak eddig mintegy 4,9 milliárd eurójába került, ezzel hivatalosan is a Marina Bay Sands a világ legdrágább hotelje, megelőzve a korábbi első helyezettet: az Abu Dhabiban található, The Emirates Palace Hotelt.

Ajánlott linkek:

Marina Bay Sands – a hotel hivatalos weboldala

Így készült a lenyűgöző épület:

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.