A neutrínó a könnyű elemi részecskék egyik fajtája; elektromos töltése nincs, semleges, innen a neve, amely olaszul „semlegeskét” jelent. Semlegessége miatt a neutrínó elektromágneses kölcsönhatásban sem vesz részt, ez a magyarázata annak, hogy rendkívül „közömbös” az anyaggal szemben, azaz a kölcsönhatás (ütközési hatás) igen kicsi. Így például egy fényév (9,4605 billió kilométer) vastag ólomfalon képes úgy áthaladni, hogy akár egyetlen atommal ütközne.
A számítások szerint a neutrínó tömege 0,28 elektronvolt – egy hidrogénatom milliárdod részét teszi ki. Korábbi kísérletek során már bebizonyosodott, hogy a neutrínó rendelkezik tömeggel, ám ennek pontos megállapítása igen apró mérete miatt nagy nehézséget okozott – olvasható a University College London (UCL) honlapján.