Élet-Stílus

Támad a spanyol armada

A sokak által legnagyobb esélyesnek tartott válogatott fellépésével zárul az első csoportkör.

Mindössze négy csapat nem lépett még pályára az idei labdarúgó világbajnokságon, de a mai napon az utolsóként sorra kerülő H-csoport küzdelmei is megkezdődnek. Este folytatja szereplését a házigazda, a franciák ellen ikszelő Uruguay lesz az ellenfelük.

Délután 13:30-kor Honduras és Chile csapata kezdi a napot. Honduras története során második alkalommal lép pályára világbajnokságon, először 1982-ben szerepeltek, nem is rosszul: bár csoportjukból nem jutottak tovább, a házigazda spanyolok, és az észak-ír válogatott ellen is döntetlent sikerült elérniük. Mostani felkészülésük nem sikerült túl fényesre, Venezuela (0-1) és Románia (0-3) is vereséget mért rájuk, de Fehéroroszország (2-2) és Azerbajdzsán (0-0) ellen sem sikerült a győzelem. Nem véletlen, hogy nem tartják továbbjutásra esélyesnek a hondurasiakat, ahol azért a topligákban játszó Palacios (Tottenham), David Suazo (Genoa) vagy Alvarez (Bari) neve is ismerősen csenghet. A közép-amerikai csapat nem túl szerencsés, az előbb említettek közül Palacios és Suazo is sérüléssel bajlódott, remélhetőleg azért ma pályára léphetnek. Chile csapata második helyen végzett a dél-amerikai selejtező zónában, mindössze 1 ponttal lemaradva a brazilok mögött. Már önmagában ez a tény sokat mondó, de emellett a szakemberek szerint az egyik leglátványosabb játék is tőlük várható a vb csapatai közül, Marcelo Bielsa 3-3-1-3-as rendszere legalábbis erre enged következtetni. Érdekesség, hogy napra pontosan 48 évvel ezelőtt nyerték utolsó világbajnoki mérkőzésüket, azóta 13 találkozót vívtak meg győzelem nélkül. 1998-ban három döntetlennel jutottak a negyeddöntőbe, legjobb eredményük a 62-es, hazai rendezésű vb-n elért bronzérem. A mostani torna előtti barátságos meccseken 3-0-ra verték Zambiát és Izraelt, 2-0-ra Trinidad és Tobagót, 1-0-ra az észak-ír csapatot, Mexikó ellen viszont 1-0-s vereséget szenvedtek.

16 órakor a csoport másik mérkőzésén Spanyolország – Svájc találkozót rendeznek, így a sokak által várt EB-címvédő fellépésével fejeződik be a torna csoportkörének első fordulója. A spanyolokat a fogadóirodák, az ellenfelek és a szakemberek is az egyik legnagyobb esélyesként tartják számon. Nem is csoda, hiszen minden poszton világklasszisokat képesek felvonultatni, és a 2008-as Európa-bajnoki győzelemmel az önbizalmukat is sikerült megerősíteni. Jelenleg 12 meccs óta tartó győzelmi sorozatot futnak, a felkészülés során Szaúd-Arábia (3-2), Dél-Korea (1-0) és Lengyelország (6-0) volt az áldozat, de márciusban Franciaország (2-0) is megtapasztalta erejüket. A gólkirályi címre jó eséllyel pályázik David Villa is, aki a legutóbbi nyolc mérkőzésen hétszer talált be. Az elmúlt időszakban sérüléssel bajlódott Iniesta, Torres és Fabregas is, kérdés, hogy Del Bosque szövetségi kapitány megkockáztatja-e bevetésüket már a nyitómeccsen. Xaviék ellenfele az a Svájc lesz, akik legutóbb tavaly októberben, Luxemburg ellen nyertek mérkőzést, míg a felkészülés során kikaptak Costa Ricától (0-1), igaz, legalább döntetlent játszottak az olaszok ellen (1-1). Ottmar Hitzfeld csapata ennek ellenére esélyes lehet a továbbjutásra, de a többség szerint mindössze a második helyen. Ehhez a papírforma szerint Chilét kellene megelőzni. Egyes vélemények hangoztatják, hogy Svájcnak a gólarányára kell nagyon vigyáznia a mai meccsen, mert a spanyolok csak az utolsó körben – esetleges továbbjutásuk tudatában – játszanak a dél-amerikaiak ellen, talán kevesebb lelkesedéssel, mint a nyitó fordulóban. A svájciaknál Frei sérült, Behrami felépülhet a meccsre. Mellettük Senderos (Arsenal), Lichtsteiner (Lazio), Barnetta (Leverkusen), Inler (Udinese) vagy éppen Hakan Yakin (Luzern) neve is ismerősen cseng az európai futballban.

Az A-csoportban már a második kör veszi kezdetét, amikor Dél-Afrika Uruguay ellen lép pályára 20:30-tól. Az első körben mindkét csapat 1 pontot szerzett, a házigazdák Mexikó ellen játszottak 1-1-es döntetlent a torna nyitómeccsén. Sokat köszönhettek akkor Khune kapusnak, de balszerencséjük is volt, amikor az utolsó percekben kapufát lőttek. Pienaar fáradtságra panaszkodik, de valószínűleg semmi sem tarthatja vissza attól, hogy a továbbjutás szempontjából nagyon fontos találkozón segítse csapatát. Vélhetően nem nagyon lesz változtatás a kezdőcsapatban, ahol minden bizonnyal helyet kap a torna egyik legszebb gólját lövő Tshabalala is. Uruguay látszólag elégedett volt a franciák ellen elért döntetlennel, a támadósorban felvonultatott Forlán és Suazo kevés támogatást kapott a stabilitásra törekvő csapatban, bár ez Lodeiro kiállítása után érthető volt. A mai napon már az „uruk” számára is fontos lenne a három pont begyűjtése, hiszen az első kör alapján nagyon kiélezett verseny alakulhat ki a két továbbjutó helyért. Felmerült, hogy Tabárez kapitány a palermói Cavanit is beveti a mai mérkőzésen az említett csatárduó mellett, de a Napoliban szereplő Gargano is elképzelhető, hogy pályára léphet.

A mai program:

13:30 Honduras – Chile, Nelspruit
16:00 Spanyolország – Svájc, Durban
20:30 Dél-Afrika – Uruguay, Pretoria

A világbajnokság mérkőzéseit a hir24-en, élő, szöveges közvetítés formájában követheti figyelemmel!

Tippelj és nyerj velünk a Facebookon!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik