Élet-Stílus

Világűrre szóló magyar siker

Egy nemzetközi feltaláló versenyen elért szerepléséért két idén végzős magyar gimnazistáról neveztek el a közelmúltban egy-egy kisbolygót. Sugár Krisztina és Simon Dávid Szabolcs a számítógép hűtését, annak hőtermelésével oldotta meg.

„Nagyon megtisztelő és örömteli, hogy egy föld körül keringő kisbolygót rólam neveztek el. A barátaim azóta is állandóan ezzel viccelődnek” – mosolyog az fn.hu kérdésére az egyik feltaláló, a Szent Margit Gimnázium 12. d. osztályos tanulója, Sugár Krisztina. Mint mondta, a találmány ötlete onnan ered, hogy egy éve elromlott a laptopja, nagyon felmelegedett, majdnem meg is sütötte a kezét. Osztálytársával, Simon Dáviddal azon kezdtek el gondolkodni, hogyan lehetne ezt a problémát kiküszöbölni úgy, hogy a termelődött hőt közben fel is használhassák.

A mérnöknek készülő Krisztina és a fizikusnak készülő Dávid már az iskolában megismerte az úgynevezett Stirling-motor működési elvét, ami éppen a hőmérsékletkülönbség miatt jön mozgásba. Ezt használták fel a fiatal feltalálók a számítógép hűtésére, és a hulladékhőpumpával így ki tudták váltani a hagyományos ventilátorokat. Az inkább „elméletibb” Dávid és a „gyakorlatibb” Krisztina a találmányt annak kitalálásától a megvalósításáig együtt dolgozta ki – mondták el az fn.hu-nak.

Légtérzár, elromlott mintadarab

A nagy sikert májusban az Intel Amerikában megrendezett Nemzetközi Tudományos és Innovációs Verseny (ISEF) hozta el számukra. San Joséba a világ minden tájáról érkeztek középiskolások, összesen 55 országból 1600-an, hogy tizenkilenc kategóriában egyénileg és csapatokban is megmérkőzzenek egymással.

„Egy hatalmas csarnokban, kis standoknál kellett prezentálnunk a zsűri tagjainak külön-külön a projektet, amelyet be is mutattunk működés közben – emlékszik vissza Dávid. Ez egyébként majdnem meghiúsult, mert az amúgy is kalandos – légtérzárral, adminisztrációs hibákkal terhelt – repülőút alatt megsérült a mintadarab. Ezt a kiállítás előtti éjszaka hozta helyre Dávid.

Hogy ez mennyire sikerült, azt a díjak mutatják: Kínától különdíjat, az ISEF-től második helyezést kapott a találmány. Az előbbi egyben egy augusztusi kínai versenyre való meghívást jelent, az utóbbi pedig fejenként ezerötszáz dollárt és egy különleges ajándékot. Egy-egy hivatalosan bejegyzett aszteroidát neveznek el az első és második helyezettekről. Dávid és Krisztina tehát úgy érettségizik a napokban, mint egy-egy létező kisbolygó névadója.

Világűrre szóló magyar siker 1

Magyar kisbolygók

A magyar diákfeltalálók tehetségét mutatja, hogy korábban is sikereket értek el a nemzetközi innovációs versenyeken. A 15-20 év közöttieknek szóló EU Fiatal Tudósok Versenyén az 1995 óta odaítélt díjak alapján készített rangsorban Magyarország a harmadik helyen áll. Az egyes országokban rendezett tudományos versenyek világbajnokságának tekinthető ISEF-en szintén kitűnően szerepeltek a magyarok, összesen egy 4., két 3., tizenhárom 1. díjat nyertek, valamint számos különdíjat.

2005-ben a nemzetközi zsűri példa nélküli elismerésben részesítette a Magyar Innovációs Szövetség által delegált fiatal feltalálót, Rátai Dánielt: összesen hat első díjat ítélt oda. És természetesen ő is, továbbá 2009-ben Spohn Márton is egy-egy kisbolygónak lett a névadója.

A Wikipedia szerint „Egy kisbolygó vagy aszteroida kisméretű (bolygónál jóval kisebb), szilárd anyagú égitest, mely csillag körül kering. Néhányuk saját holddal is rendelkezik. A mi Naprendszerünkben a kisbolygók többsége a kisbolygóövben található. Ellipszis alakú pályán keringenek a Nap körül, a Mars és a Jupiter pályája között helyezkednek el.” Ezek közül az égitestek közül számosnak a nevét kölcsönözte vagy annak felfedezője, vagy valamilyen kitüntetett teljesítményt elérő honfitársunk.

Ez utóbbi kategóriába tartozik például egy alig egy kilométeres aszteroida, amely két és fél év alatt kerüli meg a Napot, és amely Latinovits Zoltán nevét viszi naprendszerünkben. Nem sokkal nagyobb az az égitest, amely Rubik Ernő hírét hordozza. De elneveztek kisbolygót Haynald Lajos erdélyi püspökről, egy obszervatórium megalapítójáról, valamint Teleki Sámuel Afrika-kutatónkról is. Ezen illusztris névsorba kerültek be idén a Szent Margit Gimnázium tehetséges diákjai.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik