A magyar Dolgozók Pártja 1949 áprilisában hozott határozatot az első ötéves tervről, amely fő célkitűzésnek az iparosítás meggyorsítását, elsősorban a nehézipar és a gépipar fejlesztését tűzte ki. Ebben a dokumentumban még az szerepelt, hogy az ország új, legnagyobb kohászati bázisát Mohácson építik fel, ahol ekkor már folytak is az előkészítő munkák. (A Duna menti vasmű létesítését már az 1930-as években tervbe vették, többször bele is kezdtek, de a történelem újra és újra közbeszólt.)
Mohács azonban túl közel volt a kommunista táborból 1948 nyarán kitagadott Jugoszláviához, így új helyszínt kerestek. A szakemberek Sióagárdot javasolták, de gyorsan kiderült, hogy az ötéves terv kezdetére, 1950 elejére itt nem lehet elvégezni az előkészítő munkákat. A választás végül a 3949 fős mezőföldi falura, Dunapentelére esett, a Minisztertanács 1949 decemberében döntött a mohácsi munkák beszüntetéséről és a dunapentelei kohászati kombinát megépítéséről.
A település története hétezer évre vezethető vissza: már a bronzkorban lakott volt, a rómaiak erődvárost építettek Intercisában, majd a honfoglaló magyarok is megtelepedtek a folyóparton. A döntés nyomán a legföljebb vízimalmairól ismert községből egy csapásra város és a kohászat fellegvára lett.
Az első ötéves terv legjelentősebb beruházása minden szempontból feltétlen elsőbbséget élvezett, megvalósítására négymilliárd forint állt rendelkezésre. Az ország minden részéről érkeztek az építők, akik között csillogó szemű, őszinte hitű fiatalok mellett szép számban akadtak kalandorok, deklasszálódott elemek is – rabokat azonban soha nem alkalmaztak (nem gyakorlati, inkább elvi megfontolásból, mert ez sértette volna a szocialista város eszméjét és építőit).
A munka hatalmas lendülettel és lelkesedéssel, bár időnként szervezetlenül haladt, ráadásul a “fejlett” műszaki színvonalra és a munkások szocialista öntudatára alapozva a határidőket is képtelenül rövidre szabták. Az építők helyzetét az sem könnyítette meg, hogy a fejlődő építőipar minden új kísérletét itt próbálták ki, s ezek között számos olyan akadt, amely nem a várt eredménnyel járt.
Az erőfeszítések nyomán aztán mégis előbújtak az első házsorok. Dunapentelét 1951. április 29-én nyilvánították városnak, s május 18-án alakult meg első képviselőtestülete, a városi tanács. November 7-én, az első csapolással egy időben a település felvette a Sztálinváros nevet, ez 1961-ben változott Dunaújvárosra. A Sztálin Vasműből Dunai Vasmű, majd Dunaferr lett, a vállalatcsoport ma is az ország egyik legjelentősebb ipari komplexuma, egyben a térség legnagyobb munkaadója, amelynek nagy szerepe van abban, hogy az 51 ezer lakosú város a Mezőföld keleti részének központjává vált.
