Élet-Stílus

Magyarok rekedtek New Yorkban

Hétfőig legalább 46 magyar állampolgár rekedt New Yorkban, az izlandi vulkánkitörés miatt törölték repülőgépjárataikat, így nem tudtak hazautazni - közölte a főkonzulátus.

Péntek óta ennyien jelentkeztek a manhattani magyar külképviseleten, hogy segítséget kérjenek – mondta el Földvári Gábor helyettes főkonzul.

A több mint 8 milliós nagyvárost az utóbbi napokban több tízezren nem tudták elhagyni az Európa felett terjengő vulkáni hamufelhő miatt, a diplomata becslése szerint a városban rekedtek száma elérhette a százezret.

A kényszerű New York-i tartózkodásra ítélt magyarok közül 14-en hivatalos kiküldetésben jártak Amerikában, ilyen volt például egy csoport, amelyik konferencián vett részt. Esetükben a túltartózkodás költségeit a kiküldő intézmények fedezik.
A többség azonban magánútról akart hazatérni. Többeknek segítettek kapcsolatot teremteni az otthoni hozzátartozókkal, valamint abban, hogyan, melyik bankon keresztül tudnak a rokonok Magyarországról gyorsan pénzt átutaltatni New Yorkba.
“Alapvetően saját pénzügyi forrásaikra kell hagyatkozniuk” – mondta a helyettes főkonzul, utalva arra, hogy a külképviselet csak rendkívüli esetben adhat pénzügyi kölcsönt. Erre eddig nem volt szükség.

Elmondta, hogy New Yorkban a legfőbb gondot a szállás jelenti, ugyanis egy “normál” szállodai szoba egy éjszakára 200-300 dollárba kerül. A főkonzulátus megpróbál olcsóbb szállást keresni: néhány főt helyi magyaroknál is el lehet helyezni, a baptista egyház menhelye viszont már megtelt.
Földvári Gábor elmondta, hogy a magyarok fegyelmezetten fogadják a veszteglést, bár néhány ember úgymond lelki támogatásra szorult. Egyikük például felháborodással fogadta, hogy a főkonzulátus, közvetve az állam nem ad nekik segélyt, szerinte ez “nem állampolgárbarát megközelítés”.

A diplomata szerint sok magyar tévhitben él: azt gondolják, a magyar diplomaták el tudják intézni, hogy előbb felkerüljenek Európába tartó járatokra.
Az utóbbi napokban a transzatlanti járatoknak csak mintegy 15 százaléka hagyhatta el New Yorkot. Volt olyan magyar, aki jegyének átíratásával Casablancán és Rómán keresztül jutott haza. A főkonzulátus segített egy idős hölgynek orvost keríteni, hogy felírja elfogyott gyógyszerét. Olyan magyar fiatalokról is tudni, akik a Kennedy repülőtéren éjszakáznak.
“Egyelőre kezelni tudjuk a helyzetet” – mondta derűsen a főkonzul-helyettes, megjegyezve, hogy bár több diplomata foglalkozik a New Yorkban rekedtek gondjaival, a belga konzulátuson például kétezer ember problémáit kell orvosolni.
A washingtoni nagykövetségen és a Los Angeles-i főkonzulátuson hétfőig nem kértek segítséget magyarok járatuk törlése miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik