A boldog békeidők választási rendszerének megértéséhez kicsit korábbra kell visszatekintenünk. A XIX. század közepéig Magyarországon a társadalom csak egy-egy kiváltságos rétege – a nemesség, a papság egy része és a polgárság egy vékony szelete –vehetett részt az országos politika alakításában.
Az 1848-as áprilisi törvények azonban alapvető változást hoztak: az 1848. évi V. törvénycikkely rögzítette, hogy népképviseleti alapon történik az országgyűlési képviselő-választás. A választójogot birtok, jövedelem és foglalkozás, illetve iskolázottsági minimumra alapozták.
Kialakultak a ma is ismert viszonyok
Nyáron már össze is ült az első, ilyen szellemben megválasztott országgyűlés. A sajnálatos folytatást ismerjük, de maga a törvény, mint a polgári átalakulás megalapozója rendkívül fontos – mondja az fn.hu-nak Estók János történész, az ELTE BTK egyetemi docense.
Ugyanis nemcsak 1848-ban, hanem az „enyhülés időszakában” 1861-ben, majd 1865-ben is ugyanezen törvénycikk alapján zajlottak a választások, sőt az 1867-es kiegyezési törvényt követően ’69-ben és ’72-ben is. Magyarország tehát a XIX. század közepén lépett a polgári alkotmányosság és a jogállamiság útjára, amely persze korántsem volt egyenes, vargabetűk és döccenések jócskán tarkították. Mégis azt mondhatjuk, hogy a polgári világunk a politikát is beleértve akkor formálódott azzá, amilyennek ma is ismerjük.
dualizmus
Dualizmus korának az 1867-1918 közötti, a kiegyezéssel létrejött „kettős központú” Osztrák-Magyar Monarchia fennállásának időszakát nevezzük. Közös volt az uralkodó személye, a hadügy, a külügy és az ezek fedezésére szolgáló pénzügy, ám a belpolitikában Magyarország – évszázadok óta először – szabadon dönthetett. Az első világháborúig tartó korszakot szokás boldog békeidőknek is nevezni, mert Európában hallgattak a fegyverek, és hazánk egy európai középbirodalom egyenrangú alkotórészeként békében és biztonságban gyors ütemben fejlődött.
Képesek voltak felülemelkedni
Kiformálódtak a pártok, amelyek a szavazók voksáért indultak harcba: politikai programot hirdetve, választási hadjáratot szervezve. Az egyes képviselők és a mellettük álló kortesek győzködték a választópolgárokat. Ekkor épült ki a polgári parlamentarizmus Magyarországon, vagyis hogy a népképviseleti alapon választott országgyűlés egyrészt törvényeket hoz, másrészt a kormányt ellenőrzi.
Batthyány Lajos és kabinetje – az első, országgyűlésnek felelősséggel tartozó magyar kormány
Azért is fontos visszanyúlni az 1848-as törvényhez, mert büszkék lehetünk rá: európai összehasonlításban hazánk biztosította az egyik legszélesebb népképviseletet. Ez azt jelenti, hogy a politikai elit – felülemelkedve rövid távú érdekein – a nyugat-európai „mintaországoknál” is alacsonyabban állapította meg a választójogi cenzust.
cenzus
tA cenzus eredetileg a Római Birodalomban a polgárok vagyoni becslése volt, ezek alapján sorolták őket különböző csoportokba. Később, a polgárosodás korában vagyoni, műveltségi, nemi cenzushoz kötöttek bizonyos polgárjogokat, így például a választójogot vagy a választhatóságot.
Míg a rendi országgyűlésen a lakosság mintegy 2,5 százaléka tudta kifejezni politikai akaratát, addig az 1848-as új rendszer szerint már 7,1 százalékuk. Az akkori Európában egyedül Svájc biztosított a miénknél magasabb részvételi arányt azzal, hogy még alacsonyabb cenzust állapított meg – emeli ki Estók János. Lássuk, kiket is takar ez a 7,1 százalék.
Estók János történész, az ELTE BTK egyetemi docense
A parasztság esetében a jobbágytelek volt az az értékmérő kategória, amelyből meghatározták a választási jogosultságot: egynegyed telek kellett hozzá. A gyakorlatban ez 5-10 hold földet jelentett, tekintve, hogy az egész telek mérete 20-40 hold között mozgott.
Az iparos, kereskedő akkor vált választóvá, ha saját műhelye vagy boltja volt, és legalább egy segédet alkalmazott. A diplomás értelmiség vagyoni cenzus nélkül került be a választópolgárok közé, miképp a nemesség és bizonyos egyházi tisztségek viselői is. Szükséges volt még a betöltött huszadik életév, és fontos, hogy a nőket, mint akkoriban mindenütt, eleve kizárták.
Más kérdés, hogy ki volt választható, azaz kire szavazhattak a választásokon: a fentieken kívül az illetőnek be kellett töltenie a 24. esztendejét, és ismernie kellett a magyar nyelvet. Nem a magyar származás, hanem a magyar nyelvtudás volt a feltétel – hangsúlyozza a történész.
jobbágytelek
A polgárosodás kora előtti időszak „értékmérője”, az ingatlanvagyon egyik legfontosabb alapegysége a paraszt gazdasága volt, amelynek alapján a jobbágy adózott, de sokáig a földesúr is a birtokolt jobbágytelkek arányában vett részt például a király melletti hadjáratokban. Benne foglaltatik nemcsak a ház körüli kert, hanem a hozzá tartozó szántó, gyümölcsös és még a falu közös birtokaiból – rét, erdő, halastó – is a rá jutó hányad. Mérete a talaj és a környezet függvényében országrészenként eltérő volt.
A kevés akkor sok volt
Ma, az általános, titkos és egyenlő választójog korából visszatekintve igencsak furcsa, miért büszkélkedhettünk egészen az 1870-es évekig azzal, hogy Magyarország a lakosság mintegy hét százalékának engedett beleszólást az országos politikába. A válasz a korszellemben keresendő. A történelmet soha sem szabadna a jelen értékrendjét visszavetítve megítélni.
A XIX. századi liberális felfogás szerint, ha valaki részt vállal a köz terheiben, annak a köz ügyeibe, saját sorsa irányításába is joga van beleszólni. Ha végigtekintünk a fenti cenzusokon, kiderül, hogy ezek a személyek mind élhettek jogaikkal a korabeli Magyarországon.
A korabeli érvelés szerint választójoggal csak a „maga ura emberek” (önálló és anyagilag független férfiak) rendelkezhettek. Azok, akik szuverén módon képesek dönteni politikai kérdésekben. Nem volt még egzisztenciálisan önálló a nő. A kor felfogása szerint függő helyzete nem engedett felelős döntést a szegényparasztnak, a munkásnak, azaz a társadalom alsó részén elhelyezkedő többségnek.
Jogos büszkeségünk aztán az idő múlásával tovaszállt. Akkor, amikor határozott körvonalat kaptak a pártok, megszilárdultak az erőviszonyok, a kormány célja a hatalom megtartása, az ellenzéké pedig a kormány ellehetetlenítése lett. Eltorzult a politikai alkat, a választók kiábrándultak, csalódtak a kampányígéretekben és taszították őket a választási ügyeskedések. Ez lesz következő cikkünk témája.
