Élet-Stílus

Edzőváltás a skót gigásznál

A skót Premier League-ben szereplő Celtic kirúgta edzőjét, Tony Mowbrayt.

A 46 éves angol menedzser állásába került a St. Mirren elleni, szerdai 4-0-ás zakó. A tavaly júniusban az angol West Bromwichtól érkezett szakember 30 mérkőzésen ült a glasgowi csapat kispadján, és 17-szer állhatott fel onnan győztes csapat edzőjeként.

A „bűne” elsősorban az, hogy jelenleg kereken tíz pont a Celtic hátránya az éllovas Rangersszel szemben úgy, hogy két meccsel többet játszott, mint az ősi ellenlábas.

„Természetesen nagyon csalódott vagyok. Számomra nagy megtiszteltetés volt egy ilyen, nagy hagyományokkal rendelkező klubnál dolgozni. Kívánom, hogy legyen sikeres a csapat” – mondta pénteken Mowbray, aki korábban játékosként is szolgálta a klubot.

Akárcsak ideiglenesen kinevezett utódja, Neil Lennon, aki 2000 és 2007 között játszott a Celticben, ahová aztán edzőként tért vissza, legutóbb az ifjúsági csapatot irányította.

Nani hosszabbított, Giggs visszatérne a válogatottba

Négy évvel meghosszabbította nyáron lejáró szerződését Nani, a Manchster United portugál válogatott labdarúgója. A 24 éves szélső 2007-ben érkezett a klubhoz, azóta két bajnoki címet és BL-t nyert a csapattal. Hír még Manchsterből, hogy Ryan Giggs kész visszatérni a walesi válogatottba, amelytől 2007-ben elbúcsúzott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik