Élet-Stílus

Nevet vált a Pannon

A Pannon GSM Távközlési Zrt. felveszi a norvég anyavállalata, a Telenor nevét, s ezzel összekapcsolja a 3,6 millió magyar előfizetőt a 13 európai és ázsiai országban jelen lévő Telenor 174 milliós ügyfélkörével - mondta Anders Jensen, a magyar cég vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

A Pannonban a Telenor 1994-es alapítása óta részvényes, majd később, a társak kivásárlást követően, 100 százalékos tulajdonossá vált.

Anders Jensen elmondta, a Telenor által végzett felmérés szerint az internet jövőbeni terjedése számottevően, mintegy 6 százalékkal növelheti a magyar bruttó hazai terméket (GDP) azáltal, hogy mintegy 88 ezer új munkahelyet teremt a hagyományos és új, kreatív iparágakban, miközben akár 44 ezer új vállalkozás elindításához is vezethet a 2020-ig tartó időszakban.

A felmérés azt prognosztizálja, hogy az internetezés terjedésével, nagyrészt a mobil szélessávú technológiának köszönhetően 2020-ra mintegy 5,7 millió előfizető, azaz a háztartások 91 és a cégek 96 százaléka rendelkezik majd internet-hozzáféréssel, 54 százalékban vezeték nélküli technológiával.

A kutatás szerint mindez mintegy 805 milliárd forint többlet adóbevételt hozhat a költségvetés számára, valamint jelentősen emelheti a szociális, oktatási és egészségügyi szolgáltatások színvonalát, a hátrányos helyzetű csoportok és a vidéken élők számára is elérhetővé teszi az internetet.

Az eseményen elhangzott, a Telenor szeretné elérni, hogy 2013-ra Magyarország lakosságának többsége hozzáférhessen a mobil szélessávhoz, s hogy 2020-ra általánosan elérhetővé váljon a mobil szélessáv. E cél szolgálatába állítja a Telenor Csoport a Telenor Connexion megoldásait, amelyekkel az egyéni és üzleti felhasználók a mobil szélessávú interneten keresztül érhetik el és működtethetik eszközeiket.

Kérdésekre válaszolva a vezérigazgató elmondta, a névváltás a következő három hónapban megy végbe, s az ehhez kapcsolódó vizuális projekt. Hozzátette: tavaly 54 milliárd forint volt a cég működési költsége. Ebből 3-4 milliárdot megtakarítanak az idén, aminek egy részét a névváltásra fordítják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik