Élet-Stílus

Cégért a pálinkának is!

Eredményes év volt a tavalyi, marketingre mégis kevés a pénz.

A pálinka-ágazat Magyarországon tavaly is eredményes volt, összesen 600 ezer hektoliterfok párlatot állítottak elő a főzdék, marketingre azonban kevés a pénz – mondta Panyik Gáborné, a Pálinka Céh Egyesület elnöke az MTI-nek a Destilata 2010 Nemzetközi Párlatverseny díjátadóján, szerdán Budapesten.

Az előállított pálinka csaknem 90 százaléka bérfőzet volt, vagyis kereskedelembe nem hozható, családi fogyasztásra felhasználható párlat, míg a kereskedelmi főzet aránya 11 százalék körüli. A kereskedelmi főzdék saját vagy vásárolt gyümölcsből főznek pálinkát, ami zárjeggyel ellátva hoznak forgalomba .

Eltérő a kétféle főzés után megfizetendő jövedéki adó mértéke: míg a kereskedelmi főzésnél ez az érték 2.761 forint egy hektoliterfokra számítva, a bérfőzésnél ennek éppen a fele.

Panyik Gáborné felhívta a figyelmet arra, hogy 2015-re egységesíteni kell a jövedéki adó mértékét, s nem valószínű, hogy a kereskedelmi főzésre vonatkozót csökkentenék a bérfőzés adójának szintjére, inkább fordítva történhet.

A Pálinka Céh Egyesület elnöke beszámolt arról is, hogy tavaly 54 kereskedelmi főzde volt az országban, számuk azonban idén 84-re emelkedett, ez az emelkedés azonban nem feltétlenül 30 új főzde megjelenését jelenti a piacon. A bérfőzdék ugyanis “kettős üzemmódban” is dolgozhatnak, azaz bérbe és eladásra is készíthetnek párlatot. Amennyiben egy főzőberendezés van, akkor időnként a vám- és pénzügyőrséggel el kell számolni, és utána lehet átállni a másik főzési módra. Két főzőberendezés megléte esetén zavartalanul folyhat a kétféle főzés.

Az ágazati fejlődés hátterében a szakember szerint az áll, hogy az utóbbi 10 évben nagyon sokat változott pozitív irányba a szektor. Másrészt 2008-ban és 2009-ben európai uniós pályázati forrásokkal is számolhattak technológia-fejlesztésre a pálinkások. Jó minőségben pálinkát főzni csak jó technológiával lehet, ami elég drága.

Más kérdés, hogy a jövőben a korábbiaknál sokkal jobb központi marketingre van szükség – hívta fel a figyelmet Panyik Gáborné. Hozzátette: a Pálinka Nemzeti Tanács a marketinget próbálja megoldani elsősorban belföldön. Tavaly 50 millió forint állt rendelkezésre erre a célra az Agrár Marketing Centrumon keresztül, ebből két nagy pálinkaversenyt a Hundesztet és a gyulai pálinkaversenyt támogatták.

A Bécsben megrendezett Destilata 2010 párlatversenyen a 15 induló ország közül összesítésben a magyarok 77 éremmel a harmadik helyet érték el. A legeredményesebbnek járó Nemzetgyőztes díjat az idén a Zimek Manufaktúra kapta 11 éremmel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik