Egy szakértői bizottság részben megalapozottnak találta a kivitelező többletköltségekre vonatkozó igényét, mert az építmény alapozási munkáit a tervektől eltérően kellett megvalósítani – közölte Páva Zsolt polgármester.
A fideszes politikus hangsúlyozta, hogy a grémium az igény jogosságáról döntött, a fizetendő összeget 380 millió forintban maximálta. Páva Zsolt elmondása szerint még nem tudni, miből teremtik elő a pluszpénzt, ebben számítanak a kormányzatra és a kulturális tárcára.
A pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program egyik nagyberuházása, a konferencia- és koncertközpont az eredeti terv szerint 7,2 milliárd forintból épülne föl, átadási határideje szeptember 30. lenne. A 11 ezer négyzetméteres épület a Dél-Dunántúl legnagyobb, ezer embert befogadó multifunkcionális hangversenyterme, kulturális rendezvényhelyszíne lesz.