Élet-Stílus

144 ezer forintból mennénk nyaralni

A turizmus szempontjából az elmúlt fél év nem tartozott a legeredményesebb időszakok közé. A szállodaipari vállalkozások továbbra sem számítanak a turizmus területén jelentős fellendüléssel. A prognózisok szerint a következő fél évben a magyar családok nyaralásra, üdülésre kevesebbet tudnak majd fordítani, mint az elmúlt fél évben.

A magyar családok 35 százaléka tervez a következő egy év során üdülést, nyaralást, míg 2 százaléka (az előző fél- és egy évben is 5-5 százalék) szándékozik legalább 5 napra elutazni a következő három hónapban. A családok több mint felének, 61 százalékának (miközben fél éve 52 százalékának) nem szerepel utazás a tervei között egy éven belül. Az utazást tervezőknek 75 százaléka magyarországi nyaralásban gondolkodik, míg 37 százaléka külföldre készül. Az utazások tervezett hossza is lecsökkent: a belföldi utak átlagos hossza 5,6 (egy éve 7,11), míg a külföldi utaké 7,4 (egy éve 8,3) éjszaka – derül ki az Ecostat Turizmusbarométeréből.

Kevesebb jut nyaralásra

Az üdülésre fordítani kívánt összeg személyenként jelentős szóródást mutat: 2 ezer és 1 millió 600 ezer forint között költenek. Miközben 2008. szeptember-október hónapokban a világválság és az ezt követő gazdasági megszorító intézkedések hatására a családok az év végén 123 ezer forintot terveztek költeni személyenként, addig 2009. első fél évében 150 ezer forintra nőtt az üdülésre tervezett kiadások összege. 2009. év végén azonban újra kevesebbet, családtagonként 144 ezer forintot szánnak nyaralásra fordítani. Sőt az előrejelzések szerint a családok 73 százaléka maga szervezi az utazásait.

Visszaesés az ágazatban

Az Ecostat negyedik éve készít felmérést a turisztikai ágazatról, és azon belül a szállodaiparról. A most mért érték (39,5 százalék) már „csak” a negyedik legalacsonyabb, s ez a szállodák azon véleményét tükrözi, hogy a gazdaság egészének helyzete, ezen belül is a turisztikai ágazat, és saját vállalkozásuk üzleti lehetőségei a következő hat hónapban e nem túl magas szinten stabilizálódik. Ez valamivel jobb eredmény, mint volt fél éve, egy éve, amikor általános visszaesést vártak minden területen.

A szállodaipari vállalkozások konjunktúra indexe 2009. év második fél évében 39,5 százalék, 3 százalékponttal magasabb az elmúlt fél évben mért értéknél. A következő fél évben Magyarországra főleg kongresszuson, konferencián való részvétel, az egészségturizmus és a szabadidő-eltöltés céljából érkeznek vendégek a szállodák/szálláshely szolgáltató vállalatok véleménye szerint. Csökken a hivatalos, üzleti utazás és a tájegységek megismerése miatt érkező vendégek száma.

Megfogyatkozó turisták

A vendéglátóipari vállalkozások konjunktúra indexe 32,9 százalék, ez 5,4 százalékponttal magasabb, mint az elmúlt fél évi, s 2,4 százalékponttal alacsonyabb, mint volt egy évvel ezelőtt. A következő fél évben az éttermek, vendéglátóhelyek egyértelműen mind a belföldi, mind a külföldi vendégek csökkenését prognosztizálják.

Az utazásszervező és -közvetítő vállalatok konjunktúra indexe 2009 második fél évében 34 százalék, mely érték 0,6 százalékponttal marad el az elmúlt fél évben mért értéktől. Az utazásszervező és közvetítő vállalatok – ellentétben a szálloda- és vendéglátóipari egységek vélekedésével – a belföldi és külföldi vendégek számának stagnálását valószínűsítik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik