Élet-Stílus

Bíró-bakik az angol rangadón – videó

Lökdösődés, alattomos rúgások, kemény belépők: a Chelsea-Manchester United aligha aspirálhat fair play-díjra, azonban a harc és olykor a megoldások méltóak voltak az angol csúcsrangadóhoz.

Az első félidő elsősorban Sir Alex Ferguson szájíze szerint alakult, hisz a United volt a kezdeményezőbb, igaz, a vezetéshez viszont Carlo Ancelotti kékmezesei álltak közelebb. Ivanovics beívelése után épp a szerb védőhöz került vissza a labda, ám lövését Van der Sar magabiztosan védte.

A másik oldalon Rooney két megmozdulása is említést érdemelt. Előbb Ashley Cole lépett vissza időben, majd a támadó beforgatta Carvalhót, lövése viszont elporzott a kapufa mellett. A Chelsea ekkor inkább beívelésekkel próbálkozott, hasztalanul. A kékek a félidő második felében váltottak, s a szélek kihasználása kamatozott. Anelka helyzete sokat ígért – Van der Sar a helyén volt -, majd Drogba forgatta be Evrát, ám hiába várt passzra, Deco a kapott labdával inkább maga próbálkozott.

A második játékrészt Fletcher fölélőtt labdája vezette fel, majd a 60. percben is a skót veszélyeztetett, lövésébe azonban Carvalho a legjobb időben vetődött bele. A United fölényét Rooney újabb – s addigi legveszélyesebb – lövése igazolta, ám nem sokkal később ismét a hazaiak léptek fel határozottabban.

A 72. percben elszabaduétak az indulatok. Az addig inkább kemény de korrekt belépőkkel tarkított összecsapás arculatára rácáfolva az emelt lábbal érkező Evans csúnyán mellberúgta Drogbát, Martin Atkinson azonban a piroslap helyett az afrikait „jutalmazta” egy sárgalappal.

Terry fejese meglepte a manchesteri védelmet (MTI/EPA)

Terry fejese meglepte a manchesteri védelmet (MTI/EPA)

A játékvezető négy perccel később is elszundikált. Lampard végzett el szabadrúgást a bal oldalról, Terry kapura csúsztatott – Van der Sar lemaradt. A gól érvényességét azonban erősen megkérdőjelezte, hogy Wes Brown Drogba takarásában egyszerűen eltűnt a képből. A földön fekvő védő miatt a támadó nem volt lesen – pedig a beavatkozási szándéka nyilvánvaló volt.

Terry gólja:

A manchesteriek egy emberként rohanták le a játékvezetőt, s míg a többiek lenyugodtak, Fletcher mindenkivel összeveszett, aki feléje közeledett. Ekkorra már az volt a csoda, hogy a csapatok teljes létszámmal futballoztak, hisz Evans és Fletcher, valamint az alattomos belépőket futószalagon szállító Carvalho is bőven rászolgált a kiállításra.

A manchesteriek részéről érkezett Obertan és Owen, a francia pláne eredményesen vetette magát a harcba, ám a hosszabbításban hiába rohamozott a bajnok, komoly gólhelyzetet nem sikerült kialakítani. A győzelem nyomán a Chelsea öt ponttal ellépett közvetlen üldözőitől, igaz, a manchesterieket jobb gólátlagával megelőző Arsenal egy találkozóval kevesebbet teljesített.

premier league, 12. forduló

Chelsea-Manchester United 1-0 (0-0)
Stamford Bridge, 41 836 néző. Vezette: Atkinson
Gól: Terry (76.)
Chelsea: Cech – Ivanovics, Ricardo Carvalho, Terry, A. Cole – Essien – Lampard, Ballack – Deco (J. Cole, 63.) – Drogba (Kalou, 83.), Anelka (Alex, 94)
MU: Van der Sar – O’Shea, W. Brown, J. Evans, Evra – Carrick, D. Fletcher, Anderson (Owen, 85.) – Valencia, Giggs (Obertan, 85.) – Rooney

West Ham-Everton 1-2 (0-1)
Gól: Hibbert (öngól, 65.), illetve Saha (27.), Gosling (64.)

Wigan-Fulham 1-1 (1-1)
Gól: Boyce (13.), illetve Dempsey (39.- 11-esből)

Hull City-Stoke City 2-1 (0-1)
Gól: Olofinjana (62.), Vennegoor of Hesselink (90.), illetve Etherington (29.)
Kiállítva: Faye (Stoke City, 87.)

Az élcsoport:
1. Chelsea 30 pont, 2. Arsenal 25 (36-14, 11 mérkőzés), 3. Manchester United 25 (23-12), 4. Tottenham 22, 5. Aston Villa 21, 6. Manchester City 20 (11), 7. Liverpool 18 (11)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik