Élet-Stílus

Még mindig tart a szerb átok – videó

Nem tört meg a csaknem öt esztendeje, az athéni olimpia fináléja óta tartó átok. A magyar férfi vízilabda-válogatott a római világbajnokság negyeddöntőjében drámai küzdelemben, hosszabbítás után egy góllal kapott ki a szerb együttestől.

Kemény Dénes együttese csütörtökön az 5-8. helyért a horvát-román párharc vesztesével találkozik.

Szerb dominancia

A találkozót a szerbek kezdték jobban, egy kimaradt magyar emberelőny után Udovicsics szerzett előnyt, s bár Kiss Kiss Gergely nagy góllal egyenlített, a folytatásban két góllal elléptek a szerbek: Prlainovics két találatára varga Dénes válaszolt ugyan, de előnyből Filipovics állította vissza a kétgólos fórt.

A második negyed is hasonló mederben – azaz a szerb elképzeléseknek megfelelően – zajlott. Sőt. Egy már-már kivédekezett emberhátrány után a labda visszakerült a szerbekhez, s Udovicsics 5-2-re módosította az állást. A játékidő végén ugyanakkor Madaras ballal szépített, azaz a szerbek nem tudtak ellépni.

Prlainovics és Kiss gergely harcol a labdáért (Galéria)

Prlainovics és Kiss Gergely harcol a labdáért (Galéria)

Ha az első félidő a szerb dominancia jegyében telt, a harmadik negyed teljes fordulatot eredményezett.


Öt magyar gól zsinórban

A magyar védekezés összeállt, Vargáék egyre többször még a kibontakozás előtt meg tudták állítani a szerb offenzívát, míg a másik oldalból elsősorban a szerbek durvasága okán alakultak ki a magyar ziccerek. Varga Dénes ötméteresből szépített, majd a jobb alsó sarkot kilövő Madaras emberelőnyből egyenlített.

Videó

A találkozó összefoglalóját megnézheti itt.

Ezzel még nem volt vége. Újabb létszámelőnyös szituációból a saját kontóra betörő Kiss Gergely először a találkozó folyamán a magyar csapatot juttatta közelebb az elődöntőhöz, s mivel középen a szerbek rendre víz alá nyomták a centerpozícióban lévő magyar játékosokat, újabb büntető következett, amit Hosnyánszky használt ki.

A magyar lélektani előny azonban semmissé vált, amikor előbb Udovicsics faragott a déliek hátrányából, majd egy játékvezetői hiba (a védekező Kiss Gergelyt visszahúzták) nyomán Prlainovics egyenlített. A negyedik játékrészben mindkét együttes egy-egy góllal „jelentkezett”, s bár a végén a szerbek kerültek emberelőnybe, Gosics elkapkodta a lövést, így hosszabbítás következett.

Szívós Márton és Szlobodan Nikics (Még több kép)

Szívós Márton és Szlobodan Nikics (Még több kép)

A szerbek bírták jobban idegekkel

A ráadásban az egyre jobban fáradó magyar csapat már nem tudta felvenni a szintén lankadó, de a játékvezetők szimpátiáját (a fehéringesek egyre több magyar kontrát fújtak) is kivívó szerbek diktálta tempót: Udovicsicsék berendezkedtek a magyar térfélen, igaz, Alekszics lövésére Kiss válaszolt büntetőből.

Fordulás után az adok-kapok nyomán Kis Gábornál elszakadt a cérna, ütésért végleg kiállították, s a fórt Filipovics bevágta – a másik oldalon mindez Madarasnak nem sikerült: a magyarok utoljára a 2004-es athéni olimpia döntőjében tudták legyőzni szerbeket, azóta ez volt a tizedik találkozója a két gárdának.

nyilatkozat

Kemény Dénes:
“Az eredményjelző mindig őszinte, ahogy ma is az volt, márpedig ott az állt, hogy kikaptunk. Ezzel együtt most nagyon közel voltunk ahhoz, hogy nyerjünk. Amikor átvettük a vezetést 2-5-ről 7-5-re, s kiegyenlítettek, még nem volt probléma, hiszen aztán újra vezettünk, de komoly esélynél nem lőttük be a labdát. Ahogyan azt eddig is gondoltam, valószínűleg hosszú az út ahhoz, hogy a csapat ilyen helyzetekben halál profi legyen… Ami a piros lapot illeti, nem érzem indokoltnak az ítéletet, de hát az edző elfogult maga és csapata iránt, így nem foglalkoznék a bírókkal, de visszanézem majd videón a meccset, hogy teljesen képben legyek. A játékvezetők helyett inkább saját hibáinkkal és fejlődési lehetőségeinkkel kell foglalkozni. Már csak azért is, mert a játékvezető olyan, mint a kapu vagy a kapufa, bár ma kissé elhajlott.”

vizes vb

Vízilabda, férfiak, negyeddöntő:
Szerbia-Magyarország 10-9 – h.u.
(4-2, 1-1, 2-4, 1-1, 1-1, 1-0)
Róma. 2 000 néző.
Vezette: Gomez (olasz), Borrell (spanyol)
Gól: Udovicsics 3, Prlainovics 3, Alekszics 2, Filipovics 2, illetve Kiss G. 3, Varga Dénes, Madaras 2-2, Hosnyánszky, Kis G. 1-1
Emberelőny/gól: 3/11, illetve 5/10
Büntető: -/-, illetve 3/3
A magyar együttes a horvát-román párharc vesztesével folytatja csütörtök délelőtt (11:40) az 5-8. helyért.

magyar-szerb párharcok Athén óta

2004
Athéni Olimpia, döntő: Magyarország-Szerbia 8-7
2005
Vb, döntő: Szerbia-Magyarország 8-7
Világliga-döntő, csoport: Szerbia-Magyarország 8-7
Világliga-döntő, finálé: Szerbia-Magyarország 16-6
2006
Világkupa, döntő: Szerbia-Magyarország 10-9
Eb, döntő: Szerbia-Magyarország 9-8
2007
Világliga-döntő, finálé: Szerbia-Magyarország 9-6
2008
Eb, elődöntő: Szerbia-Magyarország 8-7 – h.u.
2009
Volvo-kupa: Magyarország-Szerbia 11-11 – gólkülönbséggel Szerbia tornagyőztes
Unicum-kupa: Szerbia-Magyarország 8-6
Vb, negyeddöntő: Szerbia-Magyarország 10-9 – h.u.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik