Élet-Stílus

Valdes hosszabbított, védőt vett a Milan

Leigazolta első új játékosát a Kakáért kapott 65 millió euróból az olasz klub. A BL-győztes katalánok négy évvel meghosszabbították az első számú kapus szerződését. A Valencia nincs eladási kényszerben, maradhat David Villa?

Meghosszabbította szerződését Victor Valdés, a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona labdarúgócsapatának kapusa. A katalán klub 27 éves hálóőre további négy évre írt alá, így a megállapodás 2014 júniusáig tart, és az új kontraktusban Valdés kivásárlási árát 100 millió euróról 150 millió euróra növelték.

Június közepén a Marca című madridi sportnapilap azt az értesülését osztotta meg olvasóival, hogy a kapus és a klub között megszakadtak a hosszabbítással kapcsolatos tárgyalások, mert Valdés túlságosan is sokat kért: olyan négyéves szerződés igényével állt elő, amely minden egyes szezonban bruttó 9 millió eurót biztosít a számára, a klubvezérkar azonban legfeljebb 7 millió megadására volt hajlandó. A Marca aztán néhány nappal később már arról számolt be, hogy a feleknek sikerült megegyezniük.

Valdes hosszabbított, védőt vett a Milan 1

Onyewu a Milanban

Oguchi Onyewu a Standard Liege-től az AC Milan labdarúgócsapatához szerződött. A belga klub honlapja szerint a 27 éves amerikai válogatott védő, akinek lejárt előző kontraktusa, három idényre kötelezte el magát a milánói klubbal.

A nemzeti együttesben mostanáig 47 alkalommal pályára lépett Onyewu korábban az FC Metzben, a La Louviere-ben, és – néhány hónapig – a Newcastle Unitedban szerepelt.

A Valencia már nincs eladási kényszerben

Már nem kell feltétlenül eladnia legjobb labdarúgóit a spanyol bajnokságban szereplő FC Valenciának. Legalábbis ezt jelentette be hétfő este Vicente Soriano, a klubot működtető társaság új főrészvényesének képviselője, indoklásul azt hozva fel, hogy a Dalport nevű montevideói székhelyű cég 500 millió euróval beszáll az egyesületbe.

Az FC Valencia az új arénája építése miatt eladósodott, emiatt elkezdte árulni piacképes labdarúgóit, így David Villát, David Silvát és Juan Manuel Matát. A védő Raul Albiol már el is kelt, a Real Madrid 15 millió eurót fizetett érte.

MLSZ-felülvizsgálat a DVTK-nál

Felülvizsgálatot kezdeményeztek az NB I-ben szereplő Diósgyőrnél a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) vezetői. A licenceljárási adminisztráció szakértői csütörtökön, Miskolcon tájékozódnak majd arról, milyen változások történtek a klubnál az NB I-es indulási jogosultság hónapokkal ezelőtti megszerzése óta, s ezek a változások milyen hatással lehetnek a július 24-én kezdődő Soproni Liga-rajtra.

Dlusztus Imre, a Diósgyőri FC Kft. ügyvezetője hétfőn hozta nyilvánosságra: 100 millió forintos hiányt eredményez a kft. költségvetésében, hogy a társaság eddigi tulajdonosa kivonul a futballból.

Portóból erősít a Lyon

Az Olympique Lyon labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását az argentin Lisandro Lopez, akit 24 millió euróért vásárolt meg a francia együttes az FC Portótól. A francia klub honlapján kedden megjelent közlemény szerint a portugál egyesülettel már mindenben megállapodtak, csupán a játékossal kell megegyezni a részletekről.

A 26 éves, hatszoros válogatott csatárnak, aki a Bajnokok Ligája legutóbbi szezonjában tíz mérkőzésen hatszor volt eredményes, a Real Madridba igazolt Karim Benzemát kell majd pótolnia Lyonban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik