Élet-Stílus

Kádárnak „missziója” volt

Mérhetetlenül hatalomvágyó ember, aki nem rettent vissza az erőszaktól, de nem volt öncélú, „küldetést teljesített”. Kádár János iránt egyesek nosztalgiát éreznek, mások véreskezű árulót látnak benne. Már életében korszakot neveztek el róla, de Gorbacsov politikáját már nem értette. A rendszerváltás után minden párt hozzá képest definiálta magát – 1989. július 6-án halt meg.

Kádár János a XX. századi politika egyik legkiemelkedőbb és legfontosabb egyénisége volt – mondta Rainer M. János, az 1956-os Intézet főigazgatója annak kapcsán, hogy július 6-án lesz húsz éve, hogy meghalt az 1956-1989 közötti állampárt, az MSZMP egykori vezetője. A rendszerváltás utáni politikai diskurzus során teljesen érthető, hogy kialakultak különböző sztereotípiák Kádár Jánossal kapcsolatban, minden párt a kádári korszakhoz képest definiálta magát.

Vérengzés majd ügynökhálózat

Voltak, akik a véreskezű diktátort és az árulót látták benne, mások nosztalgiával tekintettek a Kádár által vezetett országra, „boldog évekként” említve azt az időszakot. Ezek a megállapítások azonban leegyszerűsítik Kádár János politikai munkásságát, mert kiragadnak egy-egy mozzanatot, amely nem az egész pályájára vonatkozik. A vérengzés Kádár János uralmának első néhány évére igaz csak, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése utáni megtorlás és a politikai perek a hatvanas évek közepére leálltak – tette hozzá.

„Figyelemre méltó Kádárnak a Nagy Imre-perhez való ragaszkodása”, az, hogy egykori vezetőtársát fizikai értelemben is mindenképpen meg akarta semmisíteni. Ilyen értelemben Kádár „mérhetetlenül hatalomvágyó ember volt”, aki nem rettent vissza az erőszaktól hatalma megtartásáért. A hatalmat azonban nem öncélként élte meg, mert „volt egy missziója, hogy a magyar munkásnak jobb legyen, mint az előző rendszerben, a Horthy-korszakban”.

Május 1-jén (MTI)

Május 1-jén (MTI)

A társadalom pártállami ellenőrzése természetesen megmaradt a későbbiekben a rendszer végéig, többek között az állambiztonsági hálózaton keresztül. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy kizárólag az ügynökök munkájának eredményeként nem indultak perek a rendszer ellenségének kikiáltott emberekkel szemben. Az ügynöki jelentések inkább csak a megelőzésben játszottak szerepet – véli Rainer M. János.

Nem volt igazán reformer

Kádár kétségkívül tehetségesen üzemeltetett egy szovjet típusú rendszert, ami „kisebb társadalmi áldozatokkal és nagyobb társadalmi hozadékokkal” járt, mint a többi szocialista országban. Ezek az eredmények azonban nagyon relatívak, mert nem volt sokkal magasabb a gazdasági növekedés, mint a keleti blokk többi országában, nem voltak sokkal jobbak az életszínvonal-mutatók sem. Példaként mondta, hogy a keletnémet államban, az NDK-ban könnyebben lehetett lakáshoz jutni, vagy Csehszlovákiában arányait tekintve több embernek volt autója.

A „boldog korszakot” is csak bizonyos megszorításokkal lehet elfogadni, mert a gazdasági jólét csak a ’60-as évek elejétől a ’70-es évek végéig tartott Magyarországon – összegezte. Az emberek szabadságérzete magasabb volt Magyarországon, mint a többi szocialista országban. Könnyebben utazhattak és a társadalmon belüli mozgásterük is nagyobb volt. Szerényen, de gyűjthettek maguknak vagyont az emberek, könnyebben hozzájuthattak bizonyos kulturális javakhoz is. Az egyéni gyarapodást tették lehetővé a mezőgazdaságban a háztáji gazdaságok, az iparban a gazdasági munkaközösségek és a magánkisipari vállalkozások, de megjelentek magánkereskedelmi cégek is a Kádár nevével fémjelzett korszakban.

Kádár János személyiségével kapcsolatban nem állja meg teljes körűen a helyét az a megállapítás sem, hogy reformer politikus volt, noha nem állt útjába az 1968-ban bevezetett új gazdasági mechanizmusnak nevezett reformsorozatnak, amellyel egyes piacgazdasági szabályozókat építettek a szocialista tervgazdálkodásba. Gazdasági értelemben súlyos problémát jelentett, hogy a hetvenes évek végére a rendszer létalapja rendült meg, miután kiderült, hogy a konjunktúra nem állt helyre, az életszínvonal csökkenésének pedig a külföldről felvett kölcsönökkel igyekeztek elejét venni.

(MTI)

(MTI)

A ráfizetéses ágazatokat fenntartották, ugyanakkor az ország olyan adósságspirálba került, amiből nem tudott kiszabadulni. Az 1985-ben megválasztott új szovjet pártfőtitkár, Mihail Gorbacsov reformlépéseit már végképp nem értette meg az öregedő Kádár. Így történhetett meg, hogy a korszak névadóját az MSZMP vezetéséhez közel került felvilágosodottabb, technokrata politikusok „felfelé buktatták”, hatalom nélküli pártelnökké választották.

Bocsánatot kért?

Ekkor már a szellemi leépülés jelei érezhetők voltak Kádár megszólalásain. A Központi Bizottság előtt 1989. április 12-én elmondott zavaros beszéde után már nem csak a társadalom, hanem a párt nyilvánossága elé sem lépett. Az ekkor mondott szöveg legnagyobb része a Nagy Imréékkel szembeni megtorlás magyarázata volt, legtöbbször elsőre kevéssé érthető formában.

Sólyom András, a Kádár János utolsó beszéde című film rendezője a beszéddel összefüggésben az MTI-nek úgy fogalmazott: amikor Kádár azt mondta, „nekem az a bajom, hogy az agyam örökké forog”, valójában mindenkinek el akarta mondani, hogy mi minden nyomasztja a lelkét. A film moderátorával, Kornis Mihály drámaíróval együtt úgy gondolták, hogy Nagy Imre kivégeztetéséért érzett felelőssége mondatta Kádár Jánossal a következőket: „Én elkövettem egy hibát. (…) És ami ebből következik: Bocsánatot kérek!”

Ezekkel a mondatokkal kapcsolatban Kornis Mihállyal együtt úgy tartották, hogy a „szövegmondás hogyanját” kell mindenképpen elemezni. „Tehát hogy Kádár hogyan ejti ki a szavakat, ezen dől el ugyanis az, hogy mit gondolunk róla, milyen ember volt” – vélekedett. Sólyom András hozzátette: a Kádár János utolsó beszéde című film megrendezése után úgy látta, ez csak a kezdete lehet a politikus személyisége megértésének, amelyhez feltétlen szükséges a korszak tanulmányozása is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik