Élet-Stílus

Padlón a Real Madrid (videó)

A Real Mallorca a bajnok Barcelona elleni győzelme után a Real Madridot is megtréfálta a Primera División 37. fordulójának vasárnap esti záró mérkőzésén.

A bajnokság végére összezuhant a bajnoki címért folytatott versenyfutásban alulmaradt Real Madrid. Vasárnap ugyan előnybe került a vendég Real Mallorcával szemben, midőn Van der Vaart baloldali szabadrúgása után Higuaín a kapu jobb oldalába bólintott, ám ezzel el is lőtte az összes puskaporát.

Real Madrid-Mallorca 1-3

A vendégcsapat hat perccel később egy formás ellentámadás végén egyenlített, Juan Arango 11 méterről gurított a kapu közepébe, majd az 59. percben Cléber Santana villant.

A bajnok Barcelona ellen, a múlt héten győztes gólt szerző brazil védekező középpályás a félpályáról indulva több védőn is áthámozta magát, és 15 méterről, jobbról a kapu jobb felső sarkába „varázsolta” a labdát. Casillasnak esélye sem volt…

A kegyelemdöfést a csereként beállt, alig két perce pályán lévő Keita adta meg egy szintén pazar lövéssel: 10 méterről bombázott a rövid felső sarokba.

A királyi csapat – amelyben a Juventushoz igazolt Cannavaro utolsó mérkőzését játszotta a Bernabeuban – sorozatban negyedszer kapott ki, míg a Mallorca elmondhatja magáról, hogy tavasszal mind a két spanyol gigászt, a Barcelonát és a Real Madridot is két vállra fektette – s a vasárnap esti győzelmével bebiztosította a kilencedik helyét a Primera División tabelláján.


A real utolsó négy mérkőzése




-Barcelona (otthon) 2-6
-Valencia (idegenben) 0-3
-Villarreal (idegenben) 2-3
-Mallorca (otthon) 1-3

4 mérkőzés, 0 pont, a gólkülönbség: 5-15


Primera División, 37. forduló:

Real Madrid-Real Mallorca 1-3 (1-1)

Gól: Higuain (20.), illetve Arango (26.), C. Santana (59.), A. Keita (71.)

Real Madrid: Iker Casillas – Torres, F. Cannavaro (Javi Garcia, 57.), Sergio Ramos, Marcelo (Drenthe, 69.) – Van der Vaart, L. Diarra – Higuaín, Raúl, Robben – Huntelaar (Parejo, 57.)

Mallorca: Moya – Josemi, David Navarro, Ramis, Ayoze – Cléber Santana, Mario Suarez – Varela (Castro, 80.), Jurado (Webo, 85.), Arango – Aduriz (A. Keita, 69.)

Korábbi eredmények:

Almería-Espanyol 0-3
Athletic Bilbao-Atlético Madrid 1-4
Barcelona-Osasuna 0-1
Getafe-Numancia 1-0
Huelva-Racing Santander 0-1
Málaga-Real Betis 1-1
Sevilla-Deportivo La Coruna 1-0
Valladolid-Sporting Gijón 1-2
Villarreal-Valencia 3-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik