Élet-Stílus

Kiesett a női világelső Melbourne-ben

A női világelső Jelena Jankovics nélkül folytatódik az Australian Open. A szerb teniszező mellett a férfi ranglista második Roger Federer is megizzadt.

A nyolcaddöntő jelentette a végállomást a világelső, első helyen kiemelt szerb Jelena Jankovics számára, miután vasárnapi meccsén, Marion Bartoli ellen meglepetésre mindössze öt játékot tudott nyerni.

A mérkőzésen végig a 2007-ben wimbledoni döntős francia irányított, s 1 óra 22 perc alatt be is gyűjtötte a győzelmet.
“Amikor jó formában vagyok, akkor nagyon nehéz legyőzni engem, de pillanatnyilag még nem vagyok a csúcson. Még mindig fejlődnöm kell, hogy sokkal, de sokkal keményebb legyek a pályán. Senki nem szeret veszíteni, ezért a mai egy igen keserű nap a számomra” – mondta kudarca után Jankovics.

Bartoli mellett két orosz, a harmadik helyen kiemelt Dinara Szafina és a hetedikként rangsorolt Vera Zvonarjova is biztosította a helyét a legjobb nyolc között, no meg a hazai kedvenc Jelena Dokic.

Marion Bartoli joggal ünnepelte magát (MTI/EPA)

Marion Bartoli joggal ünnepelte magát (MTI/EPA)

A szabadkártyával induló, szerb származású, de hazai színekben versenyző játékos a legjobb 16 között három kiélezett játszmában verte az orosz Aliszja Klejbanovát. A világranglistán 2002-ben negyedik, jelenleg azonban csupán 187., 25 éves játékos vitathatatlanul az idei Australian Open egyik meglepetésembere.

Azt, hogy nem véletlenül jutott el a legjobb 16 mezőnyéig, vasárnap is bizonyította, mert bár riválisához hasonlóan gyengén adogatott és idegesen játszott, a döntő szettben – annak ellenére, hogy még a bokája is kifordult – a helyén volt a szíve és a 14. játékban a maga javára fordította a mérkőzést.

“Az volt a célom, hogy túléljem az első fordulót. Szinte hihetetlen, hogy már a legjobb nyolc között járok” – mondta diadala után Dokic, aki szárnyalásának köszönhetően várhatóan ismét bekerül az első százba a világranglistán. Dokic az orosz Dinara Szafinával találkozik majd az elődöntőbe jutásért.

A második helyen kiemelt svájci Roger Federer vasárnap kétszettes hátrányból felállva verte a huszadikként rangsorolt cseh Tomas Berdychet.

A volt világelső – aki végső diadala esetén beállítaná a legendás amerikai Pete Sampras Grand Slam-rekordját (14) – sokáig tanácstalanul küzdött, a harmadik szett közepén azonban megtalálta az ellenszert riválisa játékára, s innentől kezdve már nem volt megállás. A 3 óra 29 perc alatt győzedelmeskedő Federer következő ellenfele az argentin Juan Martin Del Potro lesz.

Roger Federer kétszettes hárányból fordított (MTI/EPA)

Roger Federer kétszettes hátrányból fordított (MTI/EPA)

Az amerikai Andy Roddick három, az argentin Juan Martin del Potro pedig négy szettben lépett túl aktuális ellenfelén, s mindketten készülődhetnek a negyeddöntőre.

AUstralian Open

Férfiak, nyolcaddöntő:
Federer (svájci, 2.)-Berdych (cseh, 20.)
4:6, 6:7, 6:4, 6:4, 6:2
Roddick (amerikai, 7.)-Robredo (spanyol, 21.)
7:5, 6:1, 6:3
Del Potro (argentin, 8.)-Cilic (horvát, 19.)
5:7, 6:4, 6:4, 6:2

Nők, nyolcaddöntő:
Bartoli (francia, 16.)-Jankovics (szerb, 1.) 6:1, 6:4
Szafina (orosz, 3.)-Cornet (francia, 15.) 6:2, 2:6, 7:5
Zvonarjova (orosz, 7.)-Petrova (orosz, 10.) 7:5, 6:4
Dokic (ausztrál)-Klejbanova (orosz, 29.) 7:5, 5:7, 8:6

Ajánlott videó

Olvasói sztorik