Élet-Stílus

Szenvedett az Inter, de Mourinho elégedett (videó)

Noha a 20. perctől emberelőnyben játszott, az Inter csak a hosszabbításban tudta két vállra fektetni a vendég Genoát a labdarúgó Olasz Kupa nyolcaddöntőjében.

José Morinho, a bajnokságban címvédő, egyben listavezető Inter vezetőedzője a kiszenvedett győzelem ellenére elégedett volt a csapata produkciójával. „A hosszabbításban kifejezetten jól futballoztunk – mondta a portugál szakember. – Persze beszélhetünk arról, hogy az ellenfél tíz emberrel játszott, és mégis csak a hosszabbításban dőlt el a továbbjutás, de akkor azt is említsük meg, hogy tíz vagy tizenkettő nagy helyzetünk volt, azaz teljesen megérdemelt a sikerünk” – tette hozzá.

Az Interben végig a pályán volt a bajnokságban többnyire a kispadon jegelt Hernan Crespo, és szintén kezdett a száműzetéséből visszatért Adriano. A brazil csatár a 20. percben büntetőt harcolt ki (egyúttal kiállítatta Giuseppe Biavát), ám elpuskázta a tizenegyest, később, a 75. percben azonban már túljárt az amúgy jól védő Alessio Scarpi eszén.

Inter-Geona 3-1

Négy perccel később Marco Rossi bombagóljával ugyan egyenlített a lelkes Genoa, ám a hosszabbításban újabb
gólokká érett az Inter fölénye. Előbb a padról beszállt Esteban Cambiasso pofozta közelről a hálóba a kapusról kipattant labdát, majd egy másik csereember, Zlatan Ibrahimovic is betalált.

A következő körben az Inter a címvédő AS Romával találkozik, azaz már a negyeddöntőben megismétlődik a legutóbbi négy kiírás döntője az Olasz Kupában.

Maradona mindenkit az Interhez küldene

Carlos Tevezt és Sergio Agüerót is az Interhez küldené Diego Maradona, az argentin válogatott kapitánya.
„Carlos szerencsétlen helyzetben van, mivel keveset játszik a Manchester Unitedben, a szombati, Chelsea elleni 3-0-ás győzelemből is kimaradt. Az Inter nagyszerű klub lenne a számára, miután az idény végén szabadon igazolhatóvá válik” – nyilatkozta az Inter-Genoa kupameccset a helyszínen megtekintő korábban futball-legenda.

Ami Agüerót illeti, Maradona őt az Atlético Madridtól csábítaná át a Serie A éllovasához. „Fantasztikus ékpárt alkotnának Zlatan Ibrahimoviccsal” – mondta az „isteni Diego” a fiatal csatárról, aki egyben lányának barátja is.


Olasz Kupa, nyolcaddöntő:

Internazionale-Genoa 3-1 (0-0, 1-1, 3-1), h.u.
Gól: Adriano (75.), Cambiasso (100.), Ibrahimovic (104.), ill. M. Rossi (79.)

Szerdán játsszák:
Juventus-Catania 20:45 ó

A nyolcaddöntő korábbi eredményei:
AS Roma-Bologna 2-0 (0-0)
Fiorentina-Torino 0-1 (0-1)
AC Milan-SS Lazio 1-2 (0-0, 1-1, 1-2), h.u.
Napoli-Salernitana (II. osztályú) 3-1
Udinese-Reggina 0-0 – büntetőkkel: 8-7
Sampdoria-Empoli (II.) 2-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik