Élet-Stílus

Kiütéssel nyert az AC Milan (videó)

Az AC Milan felettébb magabiztosan, négy góllal verte a vendég Udinesét az olasz labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának záró mérkőzésén.

A milánóiak esélyt sem adtak az Udinesének, amely alig 13 perc alatt kétgólos hátrányba került a San Siróban. A negyedik percben Pato fejelt közelről a hálóba Favalli baloldali beadása után, majd a fiatal brazil csatár volt a feladó, remekül tálalt a sérüléséből felépült Kaká elé, aki néhány lépésről nem hibázott.

AC Milan-Udinese 5-1

Az Udinese a 17. percben ugyan szépített (Di Natale 16 méterről lőtt a bal alsó sarokba), ugyanakkor az AC Milan azonnal visszaállította a kétgólos különbséget, majd a folytatásban padlóra küldte az Udinesét, amely nyolc meccs óta nyeretlen, ráadásul két döntetlen mellett hatszor vereséget szenvedett.

Egy perccel az udineiek gólja után ismét Patót ölelgették a társak, miután Antonini középre csúsztatott labdáját három méterről a bal alsóba terelte.

A 43. percben aztán Seedorf következett: Pirlo szabadrúgását ugyan még „védte” a kapufa, de a kipattanóra érkező holland játékost már semmi sem tudta megakadályozni a gólszerzésben.

Az 5-1-es végeredményt Kaká állította be, a duplázó brazil karmester a második félidő elején 15 méterről lőtt a léc alá.

A Milan könnyed győzelmet aratott, nem véletlenül mosolygott a lelátón David Beckham, aki a most következő háromhetes pauza után csatlakozik a jelenleg harmadik helyen álló piros-feketékhez. Az Udinese a 12. helyről várja a folytatást.

Serie A, 17. forduló:
AC Milan-Udinese 5-1 (4-1)
Gól: Pato (4., 18.), Kaká (13., 52.), Seedorf (43.), ill. Di Natale (17.)

Korábbi eredmények:
Atalanta-Juventus 1-3
Cagliari-Reggina 1-1
Catania-AS Roma 3-2
Chievo-Genoa 0-1
Lecce-Bologna 0-0
Sampdoria-Fiorentina 0-1
Torino-Napoli 1-0
Siena-Inter 1-2
Lazio-Palermo 1-0

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik