Élet-Stílus

A Google-on is látszik a válság – interjú a cég magyar képviselőjével

Meglátszik a válság a kereséseken is, mindenki az akcióst kutatja. Jó hír viszont, hogy hamarosan lesz magyar Google-mobil. Interjú Peresztegi Zoltánnal, a keresőcég magyarországi emberével.

Két hónapja lehet kapni külföldön a Google-mobilt, mikor lehet nekünk is?

A Google-phone nem egy konkrét termék. Ez egy platform, amit a gyártóknak kell a telefonjaikra alkalmazniuk. A megjelenésnek tehát a Google részéről már most sincsenek akadályai. Nagyon sok gyártó készül arra, hogy megjelenjen ilyen telefonnal, a SonyEricsson például gőzerővel fejleszti az ilyen készülékét. A leginkább mégis az valószínű, hogy nálunk is a HTC G1-et lehet majd először kapni. Egyébként úgy tudom, a Magyar Telekom bejelentette, hogy a jövő év első negyedévében boltokban lehet.

Egyre több cég csatlakozik ahhoz a szövetséghez (Open Handset Alliance), amin keresztül a Google-mobilt is fejlesztették, miért?

Egyre többen ismerik fel, hogy nem érdemes saját operációs rendszert fejleszteni, ha van egy nyílt forráskódú, amihez hozzátehetik saját fejlesztéseiket, és az jól működik. Másfelöl a Google részéről is megvolt az igény, hogy megreformálja a több mint tizenöt éve létező, egyébként az internet nélküli mobilozást jól kezelő menü és gombrendszert. A jelenlegi rendszerek közül is csak az iPhoné az, ami lényegesen változtatott ezen a struktúrán. Mára jól látszik, a fejlesztési irányok annyira konvergálnak, hogy három év múlva nem lehet majd megállapítani: ami a kezünk ügyébe került, az egy kis PC vagy egy nagy mobiltelefon. Egyre inkább elmosódnak a határok.

Hány terméket hoz ki évente a Google?

Összesen száznál is több termékünk van, öt nagy és rengeteg kicsi. Ezeken kívül a Google Labsban mindig van 20-30 kezdetleges fejlesztés és körülbelül ugyanennyi közvetlenül a publikussá válás előtt, ezeket házon belül mi is teszteljük.

Mi lesz a válságban ezekkel a fejlesztésekkel, és mi a Google-lal?

Nem tudok vészforgatókönyvről, de az biztos, hogy a hosszú távú célok nem változtak. Szerencsére a Google van annyira erős, hogy van hova nyúlni. Csak azért, mert 100 dollárral lejjebb mentek a részvényárak nem fogunk elbocsátani 1000 dolgozót. Nem kell a tőzsdét figyelnünk mindenáron, stabil a vállalt. Létszámstop sincs.

Mr. Google Hungary

Mr. Google Hungary


És milyen lehetőségei vannak egy kis magyar cégnek válság idején az online hirdetésekben. Mit ajánl a Google?

Nehéz helyzetben a gondolkodásmód is megváltozik. Elméletileg az internetnek ilyenkor nagyobb szerepet kell kapnia. A kereső pedig nagyon pontos barométer. Mi történik az emberek fejében. A válság kapcsán megváltozott a keresőszavak összetétele. Most a leggyorsabban fejlődő kifejezések, a last minute, az olcsó vagy az akciós. Nem csak nálunk, világszinten is. Az emberek vadásznak az olcsóra, míg a luxussal összefüggő keresések aránya jelentősen csökkent.

Egy kis cégnek megéri-e a Google-on kampányt futtatni (PPC), vagy inkább optimalizálják a kereső számára az oldalukat?

Egy pay-per-click (PPC) kampány legnagyobb előnye, hogy jól mérhető, mire fordítódik minden kiadott fillér. Idősíkon vizsgálva, szerintem a keresőoptimalizálás (SEO) inkább hosszú távú megoldás, míg a PCC egy jó kampányeszköz, azonnali mérhető eredményekkel. Természetesen mint minden reklámtevékenység, ez is beruházás.

Mégis melyik inkább: SEO vagy PPC?

Hogy mit érdemes használni, az azért nehéz kérdés, mert gyakorlatilag egy találati oldal van, az első, amiről az emberek 90 százaléka nem lép tovább. Ezen az oldalon maximum 21 üzenet helyezkedhet el. Tíz organikus, vagyis az oldal tartalma szerinti, a relevanciája alapján megjelenő és maximum 11 szponzorált link. Az ideális eset nyilván az, ha mindkét helyen a mi cégünk jelenik meg az elsők között.

Akkor mindenki ott akar lenni az első oldalon. Ez nem vezet oda, hogy összevissza keresőspammelik az oldalakat?

A magyar internet 3-5 évvel le van maradva az amerikai mögött, ott mégsem öltött veszélyes méreteket, hogy mindenki spammeléssel akarja felhozni az oldalát. De természetesen küzdenünk kell a searchspam ellen, amit nyilván nem lehet csak algoritmussal vizsgálni. Emberi forrásokat kell bevetni. Sokan dolgoznak külső helyekről a cégnek, pontosan ilyen feladatokkal megbízva. Figyelik a relevanciát. Az algoritmus fejlesztése mellett nagyon sok visszajelzés érkezik az úgynevezett webmesterfórumunkra is.

Hogyan fognak változni a hirdetési árak a Google-nél?

A magyar piacon egyelőre igen kedvező árakon lehet PPC-kampányt folytatni. Ezek az árak hosszú távon minden bizonnyal felzárkóznak majd a fejlettebb piacok áraihoz. Miután a kulcsszavak aukciós modellel kerülnek értékesítésre, az egyes szavak áraira lehet ajánlatot tenni. Egy fejlettebb környezetben egy releváns szónak persze egyre nagyobb értéke lesz. Viszont egy idő után ez megfordul, és nagyon sok hirdető esetén egy általános kulcsszónak már nincs sok értelme, ezért egyre konkrétabb kifejezéseket érdemes megvenni, amire viszont kevesebben pályáznak, így olcsóbb a szó vagy kifejezés.

Végezetül, mégis milyen sávszélesség kell a Google-nak, hogy kiszolgálja a keresőrendszert?

A sávszélességet nem ismerem, de gondoljunk bele, hogy egy keresés megtalálása közben, ami általában alig néhány századmásodpercig tart, két akció is lezajlik. Egyszer a keresett kifejezés megtalálása, másfelől az ehhez a kereséshez tartozó releváns hirdetések összekapcsolása. Valójában két párhuzamos találati oldal jelenik meg. El lehet képzelni ennek szerveroldali igényét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik