Élet-Stílus

Budapestre jön a musicalkirály

Személyesen is ellátogat Andrew Lloyd Webber angol zeneszerző a tiszteletére adott gálaestre a budapesti Művészetek Palotájába (Müpa) november 16-án.

A Madách Színház és a Müpa szombaton és vasárnap a Best of A. L. Webber című, nagyszabású gálaesttel köszönti az idén hatvanéves, világhírű musicalszerzőt. Webber kifejezetten a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében tartott gálakoncert kedvéért utazik a magyar fővárosba, és várhatóan részt is vesz majd a műsorban.

Ismeretlen Webber-művek

A Szirtes Tamás által rendezett, szcenírozott ünnepi koncert ötvenfős zenekarral, látványos táncképekkel igazán nagyszabású műsorral köszönti a Magyarországon is rendkívül népszerű művészt. A koncert végigtekint a brit zeneszerző életművén, így az est során közismert dalok hangzanak el a Macskák, a József és a színes szélesvásznú álomkabát, a Jézus Krisztus Szupersztár, az Evita, A szerelem arcai, Az Operaház Fantomja és a Volt egyszer egy csapat című musicalekből.

A közönség olyan Webber-művekből is hallhat részleteket, amelyeket itthon eddig még nem mutattak be. Így például a Tell Me on a Sunday, a Whistle Down the Wind és a Sunset Boulevard című musicalekből is felcsendülnek dallamok.

Januárban megismétlik

A gálaesten fellép az Adagio Együttes, Feke Pál, Fonyó Barbara, Gallusz Nikolett, Gáspár László, Krassy Renáta, Ladinek Judit, Magyar Bálint, Mahó Andrea, Nagy Sándor, Polyák Lilla, Posta Victor, Puskás Péter, Rúzsa Magdi, Sasvári Sándor, Sáfár Mónika, Serbán Attila, Szente Vajk, Szulák Andrea, Wégner Judit, Zsédenyi Adrienn, az Óbudai Danubia Zenekar, a Madách Színház zenekara, tánckara, kórusa, valamint a Madách Musical Tánciskola gyerekkórusa.

A szombati és a vasárnapi koncertre már minden jegy elkelt, de a gálaműsort január 5-én és 6-án is előadják majd, ezekre az előadásokra még kaphatók belépők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik