Élet-Stílus

Djokovics győzött az első meccsén

Vasárnap elkezdődött Sanghajban a férfi teniszezők szezonzáró versenye, a Mesterek Kupája. Elsőként a világranglista harmadik helyén álló Djokovics verte két szettben az argentin Del Potrót, majd a csoport második összecsapásán Davigyenko és Tsonga vívott kiélezett csatát, amelyet végül szetthátrányból az orosz nyert.

Tavaly Novak Djokovics mind a három mérkőzését elveszítette a Mesterek Kupáján. Idén a 21 éves szerb klasszis fogadkozott a verseny előtt, hogy ez nem fordulhat elő még egyszer, és az Australian Open bajnoka tartotta a szavát.

Djokovics hamar elvette az egy évvel fiatalabb ellenfelének a szerváját, majd egészen az első szett hajrájáig tartotta az előnyét, ám ekkor kiegyenlített a remek formában érkező Del Potro. A legfontosabb gémben azonban rontott az argentin, és ezzel a szettet is elbukta. A folytatásban Djokovicsnak könnyebb dolga volt, sokat hibázott az ellenfele, és így különösebb nehézségek nélkül hozta első meccsét a világranglista harmadik szerb játékos.

Mivel Nadal hiányzik, Djokovics a második kiemelt (MTI/EPA)

Mivel Nadal hiányzik, Djokovics a második kiemelt (MTI/EPA)

Az Arany csoport másik összecsapása sokkal izgalmasabb csatát hozott, Davigyenko és Tsonga remek kis mérkőzést vívott egymással. Az első játszmában mind a két klasszis – elsősorban a bivalyerős adogatásainak köszönhetően – hozta a szervagémjeit, a rövidítésben pedig Tsonga bizonyult jobbnak.

A második szettet gyors brékváltással kezdték a játékosok, majd ismét magabiztosan teniszeztek. A következő fordulatra 5:4-es Davigyenko vezetésig kellett várni, ekkor az orosz a lehető legjobb pillanatban vette el ellenfele adogatását, és kiegyenlített.

A döntő játszmában tartott Davigyenko lendülete, és 3:0-ra meglépett. Az orosznak 5:2-nél már volt egy meccslabdája, majd a mérkőzés megnyeréséért adogathatott, de ekkor még nem tudta megtörni Tsonga ellenállását. A francia játékos egyenlített, ám a rövidítésben már egy pontot sem nyert.

Sanghaj, Mesterek Kupája, 1. forduló
Arany csoport:
Davigyenko (orosz, 4.) – Tsonga (francia, 6.) 6:7, 6:4, 7:6
Djokovic (szerb, 2.)-Del Potro (argentin, 7.) 7:5, 6:3

A hétfői műsor
Vörös csoport:
Roger Federer (svájci, 1.)-Gilles Simon (francia, 8.)
Andy Murray (brit, 3.)-Andy Roddick (amerikai, 5.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik