Élet-Stílus

Őszi tárlat nyílt Sopronban

admin
admin

2008. 10. 18. 19:13

Őszi tárlat nyílt a Győr-Moson-Sopron megyei képzőművészek alkotásaiból szombaton Sopronban.

Az idei felhívásra 70 alkotó több mint 120 munkát nyújtott be. Közülük mintegy félszáz alkotást válogatott be a kiállításra a szakmai zsűri 38 művésztől – mondta Ponty Zita, a megyei önkormányzat sajtóreferense a megnyitó alkalmából.

Az előző évekhez hasonlóan ez évben is szinte valamennyi megyében élő képzőművész jelentkezett új alkotással a tárlatra, de érkeztek pályaművek naiv festőktől is.

Az elmúlt évekhez képest javult a megyei tárlatra érkezett alkotások színvonala – tolmácsolta a szakmai zsűri véleményét a sajtóreferens. Közlése szerint a szakemberek úgy látják, hogy a megye képzőművészeinek munkáiban az újrealizmus helyett inkább az absztrakció jelenik meg.

A megnyitón hozták nyilvánosságra a díjazottakat. A megyei önkormányzat díjában részesült Borbély Károly festőművész, a győri polgármesteri hivatal díját Járóka János naív festő, a soproni polgármesteri hivatal díját pedig Imre Eszter, a Nyugat-magyarországi Egyetem alkalmazott művészeti intézetének végzős egyetemi hallgatója kapta.

A mosonmagyaróvári polgármesteri hivatal díjában Varga György festőművész, a csornai polgármesteri hivatal díjában pedig Szilágyiné Jéger Terézia festő részesült. A kapuvári polgármesteri hivatal díját Kurcsis László grafikusművész, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének díját Tatai Renáta képzőművész nyerte el. Kelemen Benő Benjámin grafikusművész a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ díját, Újvári Gábor grafikusművész, a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága díját kapta.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

LIVERPOOL, ENGLAND - AUGUST 12: Wayne Rooney of Everton celebrates after scoring a goal to make it 1-0 during the Premier League match between Everton and Stoke City at Goodison Park on August 12, 2017 in Liverpool, England. (Photo by James Baylis - AMA/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.