Élet-Stílus

Massát segíti Alonso

A Japán Nagydíjat megnyerő spanyol egyértelműen besorolt Massa mögé a bajnoki küzdelemben, Alonso csapattársi szerepet is vállal, csak ne Hamilton győzzön végül.

A tavalyi rosszízű mclarenes kaland után Fernando Alonsónak esze ágában sincs, hogy volt csapattársa, a Japán Nagydíj után már csak öt ponttal vezető Lewis Hamilton mellé álljon a bajnokságban.

“A tavaly történtek után azt szeretném, ha a Ferrari győzne. Segíteni fogok Massának, ha tudok” – vallott színt a kétszeres bajnok. A ferraris brazil így már mindkét aktív világbajnok támogatását élvezi, legalábbis szóban.

Massának szurkol (MTI/EPA)

Massának szurkol (MTI/EPA)

Annak ellenére azonban, hogy Alonso besorolt Massa mögé, a kritikával sem spórol, emlékeztet rá, hogy mennyit hibázott mindkét bajnokjelölt. “Nagyon sok pontot szórtak el. 16 futam után az élen álló pilótának 84 pontja van. Nekem 2006-ban kilenc verseny után volt ennyi!

—-Räikkönen kiszállt—-

A Japán Nagydíj után az uralkodó világbajnok, Kimi Räikkönen matematikailag is elvesztette esélyét a címvédésre. 2008-ban biztosan új bajnokot avatunk.

A Japán Nagydíjon Kimi Räikkönen nem csak a második helyért küzdött Robert Kubicával, a finn számáras megszerezhető két pont a bajnok esélyeinek életben tartását jelenthette volna, Fuji után azonban mindennek vége.

A 2007-es bajnok már biztosan nem védi meg címét, ugyanis az élen álló Lewis Hamiltonnal szemben 21 pont a hátránya, és a maradék két futamon már csak 20 pontot lehet szerezni összesen. Räikkönenhez hasonlóan búcsúzott minden reménytől a futam előtt papíron még szintén esélyes BMW-s Nick Heidfeld, és Hamilton csapattársa, Heikki Kovalainen is.

Míg az esélyesek száma megfeleződött Japánban, addig a talpon maradt pilóták küzdelme szorosabbá vált. Hamilton nullázása miatt Felipe Massa hetedik helye sokat ért, a brazil 5 pontnyira zárkózott fel a mclareneshez, a legnagyobb nyertes azonban Kubica volt, aki második helyezésével 12 pontra csökkentette hátrányát Hamiltonhoz képest.

Kubica a futam után el is mondta, hogy Räikkönen tavalyi példája alapján még egyértelműen esélyesnek tekinti önmagát is: “Mindenképpen próbálkozni kell. Ha az ember hét forduló után vezette a bajnokságot, akkor küzdenie kel a címért. Ketten vannak előttem, nem titok, hogy normális körülmények között nem lehetek olyan gyors, mint Massa vagy Hamilton, nem könnyű a helyzetem, de még sikerülhet. Azt hiszem, Kimi tavaly megmutatta, hogy minden lehetséges” – magyarázta a lengyel.

De akárki is győzzön végül Hamilton, Massa vagy Kubica közül, az már most biztos, hogy 2008-ban új bajnokot avatnak a Forma-1-ben, aki a sport történetében a 29. versenyző lesz, akinek sikerült elhódítania a címet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik