Élet-Stílus

Nistelrooy: Ronaldo a Realba igazol

Ruud van Nistelrooy szerint Cristiano Ronaldo elhagyja a Manchester Unitedet a Real Madrid kedvéért, és Mario Balotelli is királyi egylethez igazolhat.

A nyáron Cristiano Ronaldo esetleges átigazolásával volt a nemzetközi sportsajtó. A portugál klasszis többször is úgy nyilatkozott, a Real Madridban kívánja folytatni a pályafutását, ám a Manchester United is ragaszkodott hozzá, s mivel élő szerződése volt, illetve van a „vörös ördögökkel”, hát maradt. Persze Sir Alex Fergusonnak is latba kellett vennie meggyőző erejét, a skót edző rábeszélte a szélsőt az angliai folytatásra.

Ezzel az ügy, ha ideiglenesen is, de lezárult, Ruud van Nistelrooy azonban nyilatkozatával újra életet lehelt az átigazolási sagába. A Real holland csatára állítja, Ronaldo előbb vagy utóbb királyi klubban köt majd ki.

A gólerős támadó – akárcsak korábban David Beckham – már megjárta a Manchester-Madrid utat, tudja, hogyan mennek az efféle dolgok. „Egy nap Ronaldo csatlakozik hozzánk, ha nem jövő nyáron, akkor utána, de bizonyosan a Realba igazol” – mondta a Marca című lapnak a 32 éves holland labdarúgó.

Nistelrooy csapattársa lehet (abc.net)

Nistelrooy csapattársa lehet (abc.net)

Mario Balotelli, az Inter fiatal csatára akár már előbb is a Real játékosa lehet. Lapértesülések szerint a királyiak a januári átigazolási szezonban 18 millió eurós ajánlattal igyekeznek hatni az Inter főnökeire, engedjék el a tehetséges, ám Milánóban csak kiegészítő ember szerepét játszó támadót. Az előző szezonban feltűnt Balotelli az idén csak négyszer szerepelt az Interben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik