Élet-Stílus

Nem veszik el a kínai tornaaranyakat

Az olimpiai szerepléshez elég idősek voltak a kínai tornásznők, így a házigazdák megtarthatják pekingi aranyérmeiket - döntött a sportág nemzetközi szövetsége (FIG).

Az öthetes vizsgálat során a FIG bekérte a gyanús Ho Ko-hszin, Csiang Jü-jüan és Jang Ji-lin útlevelét, személyi igazolványát, születési anyakönyvi kivonatát vagy népességnyilvántartásban szerepelő papírjait. Ezek szerint valamennyien idén betöltik vagy már betöltötték a minimálisan előírt 16. életévüket.

A nagy rivális amerikaiak bejelentése nyomán indult vizsgálat, mert a felemáskorláton is diadalmaskodó Ho, valamint Csiang és Jang – más születési adatokkal szerepelt a játékokon, mint egy korábbi viadalon, és ezért szerintük feltételezhető volt, hogy 2008-ban még nem töltötték vagy nem töltik be a 16. életévüket.

A női tornászcsapat tagjai (MTI/EPA)

A női tornászcsapat tagjai (MTI/EPA)

A kínaiak ellen még egy eljárás folyamatban van: a 2000-es játékokon harmadik helyen záró női együttes versenyzőinél is életkorvizsgálatot végez a FIG.

A Sydney-ben bronzérmes kínai csapatban Jang Jün és Tung Fang-hsziao korával kapcsolatban merültek fel kétségek. Jang a hivatalos lista szerint 1984. december 2-án született, ám a kínai televíziónak tavaly adott nyilatkozatában azt mondta: 14 éves volt a 2000-es olimpia idején. Tung a papírok alapján 1983. január 20-án látta meg a napvilágot, de saját internetes naplójában 1985-ös születési év szerepel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik