Elődjének, Skaliczky Lászlónak augusztus 31-én járt le a szerződése. Hajdu, aki – éppen Skaliczkyt megelőzően – már irányította a férfi válogatottat, legutóbb a női csapat szakvezetőjeként tevékenykedett, s az együttessel negyedikként zárt a pekingi olimpián.
A sportági szövetség elnöksége két hete már megpróbált kapitányt választani a férfiválogatott élére, akkor Mocsai Lajos, a Veszprém trénere tűnt befutónak, de – előterjesztés híján – végül is nem született döntés. Nem sikerült közös nevezőre hozni az álláspontokat az edző, a klubja és a szövetség között.
A régi új kapitány (MTI)
Hajdu János a kinevezését követően az MTI-nek elmondta, Mocsai Lajos küldött egy levelet a szövetség vezetőségének, amelyben jelezte, nem tudja vállalni az esetleges felkérése esetén a feladatot.
„Nem tűzoltásról van szó. A női válogatott éléről azért távoztam, mert van egy nagyon fiatal stáb, annak kell folytatnia a munkát a londoni olimpiáig. A férfiaknál más a helyzet, náluk januárban világbajnokság lesz, és már októberben indul a jövő júniusig tartó Eb-selejtezősorozat. Nagyon szerettem volna, ha Mocsai elvállalja a posztot, de az élet másként hozta. Szóltak a szövetségben, hogy segíteni kell” – mondta Hajdu, aki a szövetségben továbbra is ellátja a szakmai igazgatói teendőket.
“Jeleztem a szövetségnek, hogy most a veszprémi munkámra szeretnék koncentrálni, és mellette még tanári állásom is van. Jobb a válogatott számára, hogy most nyugalomban készülhet. Hajdu János kezében jó helyen van a csapat” – mondta Mocsai az MTI-nek.
A válogatott október 29-én, Görögországban megkezdi Európa-bajnoki selejtezősorozatát.
—-Hajdu János szakmai pályafutása—-
Tanulmányai során a középiskola elvégzését követően az Egri Tanárképző Főiskolán biológia-testnevelés szakon végzett 1977-ben, majd a Testnevelési Egyetemen tanári diplomát szerzett 1981-ben. Kézilabda-szakedzői képesítését 1983-ban, a TF-en érte el, 2001-től pedig Európai Mesteredző.
Aktív játékosként a Bp. Elektromos utánpótláscsapataiban ismerkedett meg a sportággal, ezt követően az Egri TK, majd a TFSE csapatának volt a tagja. Edzői pályafutását 1975-ben a Budakalász ifjúsági csapatánál kezdte. 1981. és 1984. között az NB I/B-s TFSE, majd a Pemü Honvéd Solymár férficsapatainak szakvezetőjeként tevékenykedett.
1983-85 között a magyar férfi ifjúsági válogatott segítő edzője volt. 1985-től 1987-ig az Újpesti Dózsa szakmai munkáját irányította, majd három évig Kuvaitban dolgozott. Magyarországra visszatérve korábbi klubjánál hasznosította tapasztalatait, és a Bp. Elektromos felnőtt csapatának edzőjeként sikeres időszakot tudhat maga mögött (1991-1998), melyet két-két bajnoki ezüst- és bronzérem, valamint egy Magyar Kupa-győzelem és további két második helyezés fémjelez.
Az 1999-2001-ig tartó periódusban a magyar férfi felnőtt válogatott szövetségi kapitánya volt, 2001-2002-ben pedig Kuvaitban edzősködött.
2003-ban a Váci NK női felnőtt csapatával 3. helyezést ért el a Magyar Kupában, majd ismét Kuvaitban vállalt munkát, melynek keretében az edzőként általa irányított Qadsia Klub csapatával 2006-ban elhódította az Ázsiai Bajnokok Ligáját.
2003-tól a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai igazgatója. A 2007. évi női junior Európa-bajnoki selejtezőtornán a magyar válogatott szakvezetői tisztségét is ellátta.
2008. február 1. és augusztus 31. között a magyar női felnőtt válogatott szövetségi kapitányaként az eredményesen megvívott olimpiai selejtezőt követően csapatával a 4. helyet szerezte meg a pekingi olimpiai játékokon.
(Forrás: handballnet.hu)