A Budapesten igencsak felejthető teljesítményt nyújtó Dánia feledtette a gyenge játékot, és bravúros hajrájának köszönhetően Portóból tért vissza három ponttal.
A dánok kezdték rámenősebben a találkozót, Jensen labdájával Bendtner lódult meg, ám az Arsenal üdvöskéjének lövése kevéssel elkerülte Quim kapuját.
A portugálok a bal oldalon előretörő Paulo Ferreira kemény lövésével válaszoltak, de a gyors kezdés után mindkét csapat visszavett a tempóból – csak a hajrára pörögtek fel az események, viszont ekkor már a hálóban táncolt a labda. Hugo Almeida centerezett balról, s az érkező Nani megelőzte Andersent.
Daniel Jensen ünnepel győztes gólja után (Getty)
A szünet után a portugálok játszottak fölényben, de Simao, majd Nani és Danny is ziccert hibázott, nem úgy Bendtner a 83. percben. A baloldalon betörő csatár előbb bohócot csinált Bosingwából, majd keményen a kapuba lőtt. Egy perccel később Nuno Gomes esett el a dán tizenhatoson belül, Deco pedig büntetőből ismét a házigazdákat juttatta előnyhöz.
Ám távolról sem volt vége. Egy bal oldali szöglet után Poulsen fejelt Quim kapujába, míg a sérülések miatti hosszabbításban az északiak a győzelmet is kiharcolták: Jensen távoli lövése megpattant Pepén, s így esélyt sem hagyott Quimnek. A dánok két idegenbeli találkozó után négy ponttal állnak, a csoportot viszont jobb gólkülönbségének köszönhetően Albánia (!) vezeti.
Zágrábban az angol válogatott törlesztett a horvátoknak. Fabio Capello munkája egyre jobban meglátszik a háromoroszlános csapaton: a védekezést alaposan megerősítő olasz mester támadásban is tudott újat mutatni, s egy merész húzással – Walcottot jelölte Beckham helyére – Bilicet és csapatát is meglepte.
A középpályán Barry és Lampard már az elejétől ellenőrzésük alatt tartották a történéseket, s az angol csapat már az elejétől kapujához szegezte a házigazdát. Elől a tankszerű Heskey teremtett helyett a második vonalból érkezőknek, s a megkomponált lecke hamar gyümölcsözött – a 26. percben Heskey lövése után Pranjic felszabadítása visszapattant Robert Kovacról, érkezett Walcott és a kapuba helyezett.
A csereként beálló Beckham üdvözli a nap hősét, Walcottot (Getty)
A folytatásban is a vendégek voltak aktívabbak, s esélyeik tovább javultak, amikor Joe Cole elleni könyöklésért Robert Kovacot kiállították. A gól- és emberhátrányban lévő horvátok nem bírták tovább: Walcott hat perc múlva megduplázta a különbséget, míg Rooney a 63. percben egy finom mozdulattal eldöntötte a találkozót.
A házigazdák részéről Mandzukic ugyan megszerezte a szépítő találatot, de a slusszpoén Walcotté volt, aki Rooney passza után megszerezte a harmadik gólját is – a németek elleni müncheni 2001-es 5-1 alkalmával triplázó Michael Owen után újabb játékos ért el három gólt az angol válogatott mezben.
Vb-selejtezők, Európa
1. csoport:
portugália-dánia 2-3 (0-1)
Portó, Jose Alvalade-stadion. Vezette: Webb (angol)
Gól: Nani (42.), Deco (85., 11-esből) ill. Bendtner (83.), Poulsen (89.), Jensen (92.)
Portugália: Quim – Bosingwa, Pepe, Ricardo Carvalho, Paulo Ferreira – Deco, Raul Meireles, Maniche, Nani (Moutinho, 87.), Simao (Danny, 71.) – Hugo Almeida (Nuno Gomes, 71.).
Dánia: Andersen – Andreasen (Bernburg, 88.), Jacobsen (Silberbauer, 44.), Agger, Laursen – Jensen, Poulsen, Rommedahl, Lövenkrands (Borring, 80.) – Tomasson, Bendtner.
5. csoport:
horvátország-anglia 1-4 (0-1)
Zágráb, 35 ezer néző. Vezette: Michel (szlovák)
Gól: Mandzukic (78.) ill. Walcott (26., 59., 82.), Rooney (63.)
Kiállítva: Robert Kovac (53.)
Horvátország: Pletikosa – Simunic, Robert Kovac, Corluka, Pranjic – Rakitic, Nico Kovac (Pokrivac, 62.), Srna, Modric – Petric (Knezevic, 56.), Olic (Mandzukic, 73.).
Anglia: James – Brown, Terry (Upson, 88.), Ferdinand, Ashley Cole – Walcott (Beckham, 84.), Lampard, Barry, Joe Cole (Jenas, 55.) – Rooney, Heskey.
—-Vb-selejtezők: eredmények, állás—-
Klose hiába ért el három gólt, nem nyertek a németek (AP)
1. csoport:
Portugália-Dánia 2-3 (1-0)
Gól: Nani (42.), Deco (85., 11-esből) ill. Bendtner (83.), Poulsen (89.), Jensen (92.)
Albánia-Málta 3-0 (1-0)
Gól: Bogdani (45.), Duro (84.), Dallku (90.)
Svédország-MAGYARORSZÁG 2-1 (0-0)
Gól: Källström (55.), Holmen (64.) ill. Rudolf (93.)
Az állás:
1. Albánia 4 pont/2 mérkőzés (3-0), 2. Dánia 4/2 (3-2), 3. Svédország 4/2 (2-1), 4. Portugália 3/2, 5. MAGYARORSZÁG 1/2, 6. Málta 0/2
2. csoport:
Lettország-Görögország 0-2 (0-1)
Gól: Gekasz (10., 49.)
Svájc-Luxemburg 1-2 (1-1)
Gól: Nkufo (43.), ill. Strasser (28.), Leweck (86.)
Moldova-Izrael 1-2 (1-2)
Gól: Picusciac (1.) ill. Golan (39.), Saban (45.)
Kiállítva: Golovatenco (64., Moldova)
Az állás:
1. Görögország 6 pont/2 mérkőzés, 2. Izrael 4, 3. Lettország 3 (2-3), 4. Luxemburg 3 (2-4), 5. Svájc 1, 6. Moldova 0
3. csoport:
San Marino-Lengyelország 0-2 (0-1)
Gól: Smolarek (36.), Lewandowski (67.)
Szlovénia-Szlovákia 2-1 (1-0)
Gól: Novakovic (23., 82.) ill. Jakubko (83.)
Észak-Írország-Csehország 0-0
Az állás:
1. Lengyelország 4 pont/2 mérkőzés (3-1), 2. Szlovénia 4/2 (3-2), 3. Szlovákia 3/2, 4. Csehország 1/1 (0-0), 5. Észak-Írország 1/2 (1-2), 6. San Marino 0
4. csoport:
Finnország-Németország 3-3 (2-2)
Gól: Johansson (33.), Väyrynen (43.), Sjölund (53.) ill. Klose (38., 45., 83.)
Azerbajdzsán-Liechtenstein 0-0
Oroszország-Wales 2-1 (1-0)
Gól: Pavljucsenko (22., 11-esből), Pogrebnyak (83.) ill. Ledley (67.)
Az állás:
1. Németország 4 pont/2 mérkőzés, 2. Oroszország 3/1 (2-1), 3. Wales 3/2 (2-2), 4. Finnország 1/1 (3-3), 5. Azerbajdzsán 1/2 (0-1), 6. Liechtenstein 1/2 (0-6)
5. csoport:
Spanyolország-Örményország 4-0 (2-0)
Gól: Capdevila (7.), Villa (16., 80.), Senna (83.)
Törökország-Belgium 1-1 (0-1)
Gól: Emre Belözoglu (74., 11-esből) ill. Sonck (31.)
Bosznia-Hercegovina-Észtország 7-0 (2-0)
Gól: Misimovic (25., 30., 56. – a második 11-esből), Muslimovic (58.), Dzeko (60., 73.), Ibricic (89.)
Az állás:
1. Spanyolország 6 pont/2 mérkőzés, 2. Törökország 4/2 (3-1), 3. Belgium 4/2 (4-3), 4. Bosznia-Hercegovina 3/2 (7-1), 5. Örményország 0/2 (0-6), 6. Észtország 0/2 (2-10)
6. csoport:
Horvátország-Anglia 1-4 (0-1)
Gól: Mandzukic (78.) ill. Walcott (26., 59., 82.), Rooney (63.)
Kiállítva: Robert Kovac (53., Horvátország)
Andorra-Fehéroroszország 1-3 (0-1)
Gól: M. Pujol (66., 11-esből) ill. Verhovcov (36.), Rogyionov (78.), Hleb (89.)
Kazahsztán-Ukrajna 1-3 (0-1)
Gól: Ostapenko (70.) ill. Nazarenko (45., 80.), Sevcsenko (53.)
Az állás:
1. Anglia 6/2 (6-1), 2. Ukrajna 6/2 (4-1), 3. Fehéroroszország 3/2 (3-2), 4. Horvátország 3/2, 5. Kazahsztán 3/3, 6. Andorra 0/3
7. csoport:
Franciaország-Szerbia 2-1 (0-0)
Gól: Henry (54.), Anelka (64.) ill. Ivanovics (76.)
Litvánia-Ausztria 2-0 (0-0)
Gól: Danilevicius (51., 57.)
Feröer-szigetek-Románia 0-1 (0-0)
Gól: Vasilic (59.)
Kiállítva: Ghionea (49. Románia)
Az állás:
1. Litvánia 6/2, 3. Szerbia 3/2 (3-2), 3. Ausztria 3/2 (3-3), 4. Franciaország 3/2 (3-4), 5. Románia 3/2 (1-3), 6. Feröer-szigetek 0/2
8. csoport:
Olaszország-Grúzia 2-0 (1-0)
Gól: De Rossi (16., 89.)
Montenegró-Írország 0-0
Az állás:
1. Olaszország 6 pont/2 mérkőzés, 2. Írország 4/2, 3. Montenegró 2/2, 4. Bulgária 1/1, 5. Ciprus 0/1 (1-2), 6. Grúzia 0/2 (1-4)
9. csoport:
Izland-Skócia 1-2 (0-1)
Gól: Gudjohnsen (76., 11-esből) ill. Broadfoot (18.), Robson (59.)
Kiállítva: McManus (75., Skócia)
Macedónia-Hollandia 1-2 (0-0)
Gól: Pandev (77., 11-esből) ill. Heitinga (46.), Van der Vaart (59.)
Az állás:
1. Hollandia 3 pont/1 mérkőzés (2-1), 2. Skócia 3/2 (2-2) és Macedónia 3/2 (2-2), 4. Norvégia 1/1 (2-2), 5. Izland 1/2 (3-4)
A duplázó De Rossi nyakában a fél olasz csapat (Ansa)