Élet-Stílus

Teszt: Corvette C6 – korlátlan erő

2008-at írunk, 55 évvel vagyunk a gyönyörű Corvette C1-es bemutatója után. Amerika ikonikus és legendás sportautója jelenleg a hatodik generációnál (C6), az első modellfrissítés után jár.

Az anno 4,7 literes small-blockkal (a small block egyik eredeti jellemzője: hatliteresnél kisebb) induló Corvette pár hónapja 6-ról 6,2 literes hengerűrtartalomra váltott, és a korábbi 400 lóerős teljesítmény helyett már 437 lóerőt produkál az LS3 kódnév alatt futó V8-as szörnyeteg.

A külföldi tesztekben a C6-os Corvette minden idők legjobb, leghasználhatóbb Corvette-jeként szerepel, amely minden szempontból versenyre kel a Porschékkal, Ferrarikkal, ráadásul mindezt töredék áron. De mit érzünk ebből a hazai utakon?

Ahhoz, hogy erre fényt derítsünk, már nekünk sem kell külföldre mennünk a Corvette-ért. Magyarországon három éve vásárolható meg az a legendás márka, amelyre állítólag minden amerikai büszke. A C6-os Corvette egyébként az első, amelyet itthon is árulnak.

A sima coupe ára kicsivel 20 millió forint alatt indul, ez sajnos sokkal több, mint a tengerentúlon, ahol átszámítva 7,5 millió forintnak megfelelő dollárt kérnek ugyanezért. A különbséget az európai szabványoknak való megfeleltetés, némi módosítás, az áfa és a regadó teszi ki, és feltehetően nem kevés haszon.

Igazi vadállat

A Corvette legnagyobb előnye vitathatatlanul az a 6,2 literes, V8-as motor, amelyik bárhol, bármilyen járműben örömet tudna szerezni nekünk. Úgy szól, úgy pörög, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, hörög, fúj, lüktet és duruzsol.

Képgaléria

Képgaléria

437 lóerős teljesítménye és 575 newtonméteres nyomatéka olyan bőségesnek és kimeríthetetlennek tűnik, olyan elementáris őserővel zúdul ránk, hogy azzal elsőre semmit sem tudunk kezdeni. Ilyet még egyik hasonló teljesítményű német sportautóban sem éreztünk. Elveszett a teljesítmény az M3-as BMW-ben, eltűnt az erősebb E 63 AMG-ben, nem beszélve az összkerékhajtású Audikról, de a Carrera S is gyerekjáték volt ehhez képest.

A Corvette érzésre kétszer erősebb mindegyiknél, és ha nem vagyunk észnél, könnyen ellenünk fordulhat ez az erő. Ez egy vérbeli, gonosz sportautó, amelyet tisztelni kell, amelyben őrülten észnél kell lenni. Nem elég a motoros tapasztalat, nem elég az önbizalom és édeskevés az is, ha rendszeresen száguldozunk az autópályán. A C6-oshoz több kell.

Azt a brutális teljesítményt kell kordában tartanunk, aminek kizárólag egy célja van, az hogy táncba vigye az autó csinos, klasszikus kerek lámpákkal díszített farát. Hiába a 285 milliméter széles, ragasztószerű abroncs, a menetstabilizálónak egy perc nyugta sincs.

Az életmentő elektronika a hatalmas erőtartalékot pedig csak úgy tudja kezelni, hogy rendszeresen elveszi a gázt, és ezzel a darabos rángatással még inkább tudatosul bennünk az érzés, miszerint a Corvette egy igazi vadállat.

A Corvette végsebessége is merész, nincs lekorlátozva 250-nél, gyári állapotában is megfutja a 300-at. Ennek teljesítése kicsivel keményebb dió lesz, de nagyon úgy tűnt, hogy azzal is könnyedén megbirkózna. A sebesség autópályán egyáltalán nem érződik, egy szabályos 130-as tempó végtelenül unalmas 90-nek tűnik belülről.

Ilyen sebesség mellett szenzációs, hogy a 6,2 literes blokk mindössze 10 liter üzemanyaggal is beéri 100 kilométerenként, de ennek nem sokáig örülhetünk. Egyből az arcunkra fagy a mosoly, amint beérünk a városba. Mint egy tévé előtt ülő testes sixpack-Joe, úgy termeli be a hajtóanyagot a Corvette, simán beszippantott 30 liter benzint is a mindössze 16 szelepes V8-as. Mivel az ember képtelen megállni a visszakapcsolásokat és a kigyorsításokat, vegyesben sem érdemes 19 literes átlag alatt számolni.

Bármennyire is szerettük volna, a C6-os sem ideális városi környezetben. Legalábbis Magyarországon. Az orrát minden másnál közelebb hordja az aszfalthoz, és rendszeresen bele is dörgöli, ha nem vigyázunk. Elég egy apró úthullám vagy a legenyhébb fekvőrendőr, a koptatógumi máris lent van, aztán jönnek a fémes hangok is.

A másik baj, hogy a Corvette bármennyire is gyors, egyszerű Trabant-futóműve van hátul. A keresztben elhelyezett laprugó rossz úton erősen dobál, így nem talál tapadást a gumi, ami rendkívül megnehezíti a sofőr dolgát. Ez a megoldás egy tökéletes minőségű versenypályára való, nem a magyar valóságba.

Országúton előzni sem feltétlenül élmény, mivel az óriási méretű abroncsok előszeretettel kezdenek jobbra-balra ingázni az aszfalton, amit csak heves kormánymozdulatokkal lehet az úton tartani.

Üt, mint két liter kávé

Egyszerűsége és hibái ellenére a Corvette minden idők egyik legőszintébb sportautója, amelyet nem lehet nem élvezni. Amint elindulunk, megindul a szervezetünkben az adrenalintermelés, és nem hagyja egy percre sem lankadni a figyelmünket. Lefekvés előtt ezért kevésbé ajánlott, pont olyan mintha az ágyban fekve elalvás előtt benyomnánk két liter feketét.

Félelmünket még tovább fokoztatjuk, ha néhány egyszerű mozdulattal lekapjuk a fejünk felől a targatetőt, és azt elhelyezzük az óriásira nyitható csomagtérben. A bevágó szél, és a fokozott hangélmény még inkább felejthetetlenné teszi az amerikait. Kár, hogy Európában más árkategóriában mozog az autó és a benzin ára is. Nagy kár, hogy ez itt nem Amerika.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik