Élet-Stílus

Nem jött be a pornókampány

Az Európai Parlament támogatja a felszíni vizekre vonatkozó új normákat, a tervezetben azonban már nem szerepel a Rába szennyezését okozó naftalin-diszulfonát – közölte a zöldtárca.

A parlament által támogatott, új környezetminőségi normákat tartalmazó irányelv több mint 30 anyagra – elsősorban rovarirtó szerekre, vegyipari anyagokra és nehézfémekre – vezet be határértékeket. Magyarország is támogatja, hogy szükség esetén további szennyező anyagokat vegyenek fel a veszélyes anyagok közé, ami jelentősen javíthatja a folyók állapotát, és megelőzheti a határon átterjedő szennyezéseket – mondta Szabó Imre környezetvédelmi miniszter.

Az Európai Parlament és az Európai Tanács által közösen elfogadott tervezetben azonban már nem szerepel a bőrgyártásnál is használt naftalin diszulfonát, amely a Rába vízminőség romlásáért is felelőssé tehető. Az irányelv Európai Parlament által javasolt formájában még szerepelt ez a szennyező anyag.

Az Európai Parlamentben pornográfnak nevezték a figyelemfelhívó divatbemutatót - KÉPGALÉRIA!

Az Európai Parlamentben pornográfnak nevezték a figyelemfelhívó divatbemutatót – KÉPGALÉRIA!

A magyar erőfeszítéseknek köszönhetően sikerült elérni, hogy az osztrák bőrgyárak felére csökkentsék a naftalin-1,5-diszulfonát kibocsátását. Idén júliusban most először magyar szakemberek is vízmintát vehetnek a Rába osztrák szakaszán a közös vízminőségi hossz-szelvény vizsgálat során, így lehetőség nyílik a szennyező források pontosabb beazonosítására.

Magyar nyomásra a Rába sóterheléséért leginkább felelős füstenfeldi geotermikus erőmű idén végleg beszünteti a termálvíz folyóba eresztését, így a bőrgyárak szűrő berendezésének 2008-as és 2009-es beszerelésével jelentősen javulhat a folyó állapota. Az osztrák és magyar szakemberek még a nyáron közös Rába-rehabilitációs projektet indítanak – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik