A 29 éves Claudio Pizarrónak tavaly nyáron járt le a szerződése a Bayern Münchennél, és a csatár Londonba igazolt. Borítékolható volt, hogy nehezen verekszi be magát a kezdőcsapatba a perui, hiszen támadóposzton sincs hiány a klasszis játékosokban a Chelsea-ben. Nem is szerepelt sokat a londoniaknál, és a klub a hírek szerint 3 millió euróért hajlandó megválni tőle.
Egykori csapata a Werder Bremen vinné is szívesen a peruit. „Claudio egy érdekes játékos. Rövidesen 30 éves lesz, de ez számunkra nem jelent gondot” – mondta Klaus Allofs, a német csapat menedzsere. Pizarro 1999 és 2001 között már játszott a brémaiaknál, és 56 mérkőzésen 29-szer volt eredményes.
Mindössze kétszer volt eredményes a Chelsea-ben (PA)
A támadó visszatérésének egy komoly akadálya lehet, a fizetése. Pizarro a Bayernben évente 4 millió eurót keresett, és a Chelsea-ben sem aprópénzért játszik. „Az anyagiakon bukhat a leigazolása, de érdeklődni azért lehet” – ismerte el Allofs.
A Werder mellett állítólag Angliából és Spanyolországból is figyelik Pizarrót, akinek a közeljövőben biztosan nem kell szerepelnie hazája válogatottjában. A perui szövetség ugyanis 18 hónapra eltiltotta a túl hevesen bulizó játékost.