Élet-Stílus

50 éves az egyik legnépszerűbb szimbólum

Angol antinukleáris szimbólumként indult, de mára a béke legjobban ismert jelképévé vált a kör és benne, egy megfogalmazás szerint, a békegalamb lábnyoma.

A történelmibb megközelítés szerint a jel a vasútnál használt szemaforjelzések közül az N és a D jelek összevonásából született és ezzel a Nuclear Disarmament (a nukleáris leszerelést) fogalmazza meg. Ehhez kapcsolódik első megjelenése is, amely egy londoni, a Trafalgar térről induló antinukleáris megmozduláson volt, amikor a felvonulás résztvevői egy 50 mérföldes menet keretében tiltakoztak egy fegyvergyár ellen.

Az N és D szemafor jel

Az N és D szemaforjel


Gerald Holtom, az alkotó szerint műve az egyéni kétségbeesést szimbolizálja, amelyet Goya képén láthatunk, a kitárt kezét leeresztő, kivégző osztag előtt álló embert.

Az globális ismertséget az amerikai hippimozgalmak hozták meg a jelnek, amikor kitűzőként kezdték viselni, és egy csirke lábnyomához hasonlították az angolszász rovásírásban is megtalálható betűt, amely az eljövendő halált szimbolizálta számukra.

A jel azonban soha nem lett senki által védett jelkép, így mára a kereskedelemben milliónyi pólót, bögrét és gyűrűt díszítenek vele.

2006-ban a Hősök terén tömeg alkotta meg a jelet

2006-ban a Hősök terén tömeg alkotta meg a jelet

Ajánlott videó

Olvasói sztorik