Élet-Stílus

Elkészült a legnagyobb Gömböc

A Művészetek Palotájában mutatták be az egyedülálló magyar találmány eddigi legnagyobb változatát.

Elkészült a kivételes magyar találmány, a világ matematikai tudományos szcénájába 2007-ben berobbanó Gömböc eddigi legnagyobb példánya. A Művészetek Palotájában átadott műtárgy jóval nagyobb a korábbi változatoknál. A tervek szerint egy évig tekinthetik meg a Müpa látogatói, majd innen a Ludwig Múzeumba kerül.

A külföldön tavaly kiemelkedő tudományos visszhangot kiváltó matematikai találmány, a Gömböc jelentősége a Rubik-kockáéhoz mérhető: nemzetközi tudományos szaklapok, egyetemek, konferenciák foglalkoznak vele. Ma már a Harvard Egyetemen is a tananyag részét képezi, de előadásokat tartottak róla a Cambridge-i és a Princetoni Egyetemen, a New York Times pedig a világ 70 legérdekesebb találmánya közé sorolta.

A Gömböc és a legnagyobb változata

A Gömböc és a legnagyobb változata

A magyar feltalálók – Domokos Gábor és Várkonyi Péter, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szilárdságtan és Tartószerkezeti Tanszék vezetője, illetve adjunktusa – egy 1995-ben a ma élő egyik legnagyobb matematikus, Vlagyimir Igorevics Arnold által felvetett elméleti kérdést válaszolták meg a Gömböccel. A testnek egy stabil és egy instabil, azaz összesen két egyensúlyi pontja van; akárhogy is tesszük le, mindig a stabil egyensúlyi pontjába tér vissza.

A Gömböc különlegessége azonban abban rejlik, hogy anyaga homogén: nem egy, a belsejében elhelyezett súly, hanem maga a forma által állapodik meg minden esetben ugyanazon a ponton.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik