Kapcsolódó linkek
A 22 éves játékos a Portsmouthban folytatja a pályafutását, három és fél éves szerződést kötött a Pompeyval, amely ötmillió font körüli összeget fizetett érte. Diarra elsősorban azzal indokolta a váltást, hogy szeretne ott lenni a francia nemzeti csapattal a nyári Európa-bajnokságon, márpedig az Arsenal kispadjáról csaknem lehetetlen bekerülni a keretbe.
A Pompeyhoz nagy reményekkel igazolt, és már a hétvégi Derby County elleni bajnokin bemutatkozhat a Fratton Park közönségének.
Amíg az Arsenal eladóként, addig a városi rivális Chelsea vevőként volt jelen szerdán az átigazolási piacon: a londoni „kékek” pontot tettek a Lokomotiv Moszkvától érkező szerb Braniszlav Ivanovics szerződtetésére.
Új edző Newcastle-ben
Kevin Keegan lett az angol Premier League-ben szereplő Newcastle United labdarúgócsapatának új vezetőedzője. Az 56 éves szakember – aki 1992 és 1997 között már irányította az együttest – a múlt szerdán távozott Sam Allardyce-t váltja a kispadon. A Newcastle jelenleg a 11. helyen áll az angol pontvadászatban.
A 23 esztendős, kilencszeres válogatott védő – akit a Manchester United is szeretett volna megszerezni – megkapta a munkavállalási engedélyt, továbbá átesett az ilyenkor szokványos orvosi vizsgálaton is, ezt követően aláírta a három és fél évre szóló szerződését a Stamford Bridge-en. Az üzlet anyagi vonatokozását a Lokomotiv és a Chelsea nem hozta nyilvánosságra, de úgy hírlik, az angolok kilencmillió utalták Moszkvába Ivanovics játékjogáért cserébe.
A bajnoki címre hajtó „kékek” a szerb védő előtt a francia Nicolas Anelkát is megszerezték, érte 15 millió fontot fizettek a Boltonnak.