Élet-Stílus

Rajzfilmkuriózumok az animáció világnapján

Az animáció világnapján, vasárnap magyar, észt, francia, lengyel, kínai, koreai és olasz animációs filmeket vetítenek Budapesten több helyszínen és Debrecenben a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban.

A fővárosi Uránia Nemzeti Filmszínházban többek között a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál válogatását, illetve a negyedik Lódzi Nemzetközi Animációs Filmfesztivál legjobb rövidfilmjeit láthatják az érdeklődők, de műsorra tűzik Alekszej Alekszejev Naranzs, Minyon és Dartanyan című alkotását, Macskássy Gyula rövidfilmjeit, valamint Varga Csabától a Szél és a Don Quijote című munkákat.


Rajzfilmkuriózumok az animáció világnapján 1

West and Soda (Fotó: Manifeszt.hu)



A mozilátogatók megnézhetik Kovásznai György 1979-ben készült “zenés trükkfilmjét”, a Habfürdőt. Szerepel a programban Bruno Bozzettónak, az olasz animáció mesterének több rövidfilmje, valamint Flash animációk címmel készült munkája, és bemutatják egész estés rajzfilm western-paródiáját, a West and Soda című alkotást is.

Az Uránia Kávéházban a Magyar Képregény Akadémia kiállítása mellett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció szakos hallgatóinak multimédiás diplomamunkái is megtekinthetők.

A Toldi moziban az elmúlt években készült észt, francia, kínai, koreai, lengyel és olasz rövidfilmeket vetítenek. Az Odeon Lloyd moziban a Poudriere francia animációs iskola rövidfilmjeiből láthat válogatást a közönség, többek között olyan filmeket is bemutatnak, mint a Babszem Jankó, a Noé, a Fejlődési rendellenesség, a Macska, mint macska vagy a Bob című alkotás.

A Novus Művészeti Iskola összeállításában egyebek mellett Bruno Bozzetto: Allegro Non Troppo című, 1977-ben készült munkája szerepel. A 85 perces animációban Dvorak, Ravel, Sibelius, Vivaldi és Sztravinszkij egy-egy műve csendül fel. A programot a Best of Anilogue válogatás színesíti, melynek keretében a budapesti animációs filmfesztivál fődíjas filmjeit vetítik a művészeti iskolában.

A világnap magyarországi rendezvénysorozatához az idén Debrecen is csatlakozik. A Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban vetítések, animáció-történeti előadások és gyermekprogramok követik egymást.

Budapesthez hasonlóan Debrecenben is kiemelt szerepet kapnak Bruno Buzzetto alkotásai, és az érdeklődők a Modemben is láthatnak válogatást a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál rövid műveiből, valamint a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem diplomafilmjeiből. Saját témája is lesz azonban a debreceni rendezvénynek: egész napos vetítéssorozatot szentelnek a japán rajzfilm, az anime világának.

Az animáció világnapját 2002 óta ünneplik a Nemzetközi Animációs Filmszövetség (ASIFA) kezdeményezésére október 28-án. 1892-ben ugyanis ezen a napon volt Emile Reynaud Optikai Színházának első nyilvános vetítése Párizsban, vagyis ezen a napon történt az egyik első próbálkozás rajzolt figurák vetítésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik