Élet-Stílus

Putyin és a pénz döntött Szocsi javára

Az oroszok ünnepeltek, az osztrákok szerint az üzleti szempontok döntöttek, Dél-Koreában pedig óriási volt az elkeseredés, miután a NOB szerdai ülésén Szocsinak ítélte oda a 2014-es téli olimpiai játékok megrendezését.

Kapcsolódó linkek

olimpia.lap.hu
sport.lap.hu

Az első körben, amikor az érintett NOB-tagok nem voksolhattak, a legtöbb szavazatot – 36-ot – Pjongcsang kapta Szocsi 34-ével és a kieső Salzburg 25-jével szemben. A második körben az orosz város mögé 51-en sorakoztak fel, a dél-koreai pályázatot pedig 47-en támogatták.

A döntés hallatán a szocsi olimpiai előkészítő bizottság és az orosz város lakosai örömmámorban úsztak. A 2014-es téli olimpia rendezési jogának elnyerése nagy jelentőséggel bír a Szovjetunió széthullását kísérő hanyatlásból most erőteljes gazdasági növekedéssel kilábaló Oroszország számára. Alekszandr Zsukov orosz miniszterelnök-helyettes Guatemalavárosban máris úgy nyilatkozott, hogy a rendezési jog odaítélése az „új Oroszország” nemzetközi elismerését jelenti. Szocsiban a helyi idő szerint csütörtök hajnali fél négykor közzétett döntést tűzijátékkal, önfeledten ünnepelte a korai időpont ellenére a városközpontban szép számban összegyűlt tömeg.


Putyin és a pénz döntött Szocsi javára 1

Örömünnep Szocsiban (Galéria)


Az osztrák és a dél-koreai delegáció tagjai, illetve Salzburg és Pjongcsang lakosai viszont döbbenten, keserűen és csalódottan vették tudomásul a szavazás eredményét. Salzburg négy évvel ezelőtt szintén az első körben esett ki a 2010-es téli olimpia helyszínének kiválasztását célzó szavazáson. Pjongcsang négy éve szintén pályázott, s bár az első körből továbbjutott, végül alulmaradt a kanadai Vancouverrel szemben.

Logikus döntés született

Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint logikus és megérdemelt győzelmet aratott Szocsi a 2014-es téli játékokért rendezett versenyben. „Szocsi egy nagyon erős és jövőbe mutató pályázatot mutatott be, így logikus és megérdemelt győzelmet aratott – mondta a belga sportdiplomata a NOB döntése után. – Éppen ezért teljesen biztos vagyok benne, hogy Szocsi kitűnő ötkarikás játékoknak ad otthont 2014-ben. Oroszország sportnagyhatalom, s még inkább így van ez a téli sportokban. A pályázat óriási örökséget hagy a versenyzőkre és Oroszország új generációjára, amely vendégül láthatja a téli sportokat. Egyben olyan infrastruktúrát biztosít, amelyet télen és nyáron is használni lehet. Szocsi földrajza és éghajlata csodálatos. A lakosság többsége és a politika is a pályázat mögött állt – ez mindig döntő egy ilyen versenyben. Gratulálok Szocsinak a meggyőző tervekhez, s örülök, hogy a következő években együtt dolgozhatunk azok megvalósításán.”

Dmitrij Csernyisenko, Szocsi pályázatának vezetője ugyanakkor szerencsésnek nevezte a győzelmet: „Nagyon szerencsések voltunk. Ez egy fontos nap az orosz történelemben. A döntés segíteni fogja Oroszország haladását a demokratikus úton. Köszönöm a segítséget a 130 millió orosz embernek, aki az elmúlt években felsorakozott a 2014-es pályázat mögé!”

—-Reakciók—-

Vlagyimir Putyin orosz államfő szerint az ország megújuló gazdaságának elismerését jelenti Szocsi győzelme a 2014-es téli olimpiáért vívott harcban. „Ez a döntés nemcsak Oroszország sportértékeinek elismerése, hanem egyszersmind értékítélet is az egész országra nézve. Egyúttal megbecsülése a gazdasági növekedésnek és a szociális körülmények javulásának” – mondta moszkvai visszautazása előtt Putyin.

A lelkes síző hírében álló orosz elnök a döntés előtti két napon a helyszínen, Guatemalavárosban lobbizott Szocsi sikeréért, valamint a záróprezentáción is beszélt a Fekete-tenger partján fekvő város győzelméért. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) két magyar tagja, Schmitt Pál és Aján Tamás szerint is főleg Vlagyimir Putyin orosz elnöknek köszönhető, hogy a 2014-es téli játékokat Szocsi rendezheti meg.


Putyin és a pénz döntött Szocsi javára 2

Putyin lobbizik (MTI/EPA)


Nagy az elkeseredés Pjongcsangban, hogy a város nem kapta meg a rendezés jogát. A dél-koreai város a szavazás első körében még vezetett, aztán fordult a kocka, és végül az oroszországi Szocsi lett a befutó. „Pedig a legjobbat nyújtottuk, és akárcsak négy éve Vancouverrel szemben, megint hajszállal kaptunk ki. Nagyon-nagyon szomorú vagyok már csak azon honfitársaim miatt is, akik oly régóta várnak az olimpiára” – jegyezte meg Han Szeung Szo, a pjongcsangi kandidálás vezetője.

A guatemalavárosi szavazás dél-koreai idő szerint csütörtök reggel volt, Pjongcsangban sokan már hajnalban felkeltek, és kivonultak a városháza elé – aztán szomorúan, többen sírva távoztak.

Az osztrákok szerint nem a sportszakmai, hanem az üzleti szempontok játszottak szerepet abban, hogy Szocsi kapta meg a 2014-es téli olimpia rendezési jogát. „Ez egy kisebb katasztrófa – jelentette ki Toni Sailer, az osztrákok legendás sízője, háromszoros olimpiai bajnok. – A pénz uralja a világot. Szocsi biztosan jó olimpiát rendez majd, de a választás katasztrófa. Ha én néhány nappal a döntés előtt azt olvasom, hogy a Gazprom a NOB szponzora lesz, ez bizony elgondolkodtat.”

Alfred Gusenbauer kancellár már nem fogalmazott ennyire élesen: „Ennél a választásnál nem vették figyelembe az olimpiai értékeket. Salzburg biztosan jobban megfelelt volna az ötkarikás eszmének minden más helyszínnél, de a NOB más szempontok alapján döntött.”

Franz Klammer olimpiai bajnok síző, a salzburgi pályázat vezetője osztja Sailer véleményét: „A NOB az új piacok mellett döntött, Oroszország hatalmas síterület, ott a jövő. A hagyomány és az értékek nem számítanak. A mienk volt a legjobb pályázat, a döntésnél azonban ezzel nem foglalkoztak.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik