Élet-Stílus

Primera División: hármas versenyfutás az aranyért

Vasárnap rendezik az utolsó fordulót a spanyol bajnokságban: a Real Madrid az élről várja a záró kört, és ha nyer, aranyérmes lesz, ám adott esetben a Barcelona és a Sevilla is befuthat elsőként.

Kapcsolódó linkek


spanyolfoci.lap.hu
sport.lap.hu

A fővárosiak jelenleg az egymás elleni mérleg miatt vezetik a tabellát a Barcelona előtt, így ha hazai pályán legyőzik a középcsapatnak számító Mallorcát, akkor négy év után végre trófeával zárják az idényt.

A madridiak esetleges botlása a már kiesett Gimnastic otthonába látogató Barca malmára hajthatja a vizet, de ha mind a két sztárcsapat elbukik, úgy még a két pont hátránnyal jelenleg harmadik Sevilla is bajnok lehet. Az andalúz együttes a Villarrealt látja majd vendégül vasárnap este.


Primera División: hármas versenyfutás az aranyért 1

Ronaldinhóék reménykednek a végsõ sikerben (AP)




„Nem szabad az ünneplésre gondolni, mert abból csak baj lehet” – nyilatkozta Fabio Capello, a madridiak olasz vezetőedzője. A Madrid az elmúlt fordulóban hatalmas szerencsével maradt az élen, hiszen az utolsó percben egyenlített a Zaragoza otthonában, míg a nagy rivális 18 másodperccel a rendes játékidő vége előtt kapott gólt, így szintén csak ikszelt. „Ez az utolsó mérkőzés, és a saját kezünkben van a sorsunk. Nem gondoltuk volna a szezon közepén, hogy a végjátékban esélyünk lehet a bajnoki címre, most mégis a kapujában állunk” – fogalmazott Iker Casillas, a madridiak hálóőre. Vasárnap este utoljára szerepel a Real szerelésében Roberto Carlos és David Beckham, természetesen mind a két játékos szépen, az aranyéremmel akar búcsúzni. „Négy év alatt nem nyertem semmit a Madriddal, remélem, ez hamarosan változni fog. Ha a Reallal kapcsolatos élményeimről kérdeznek, elsőként a szerződésem aláírása jut az eszembe, vasárnaptól viszont már az aranyérem megszerzésre emlékezhetnék. Reménykedem a szép búcsúban” – nyilatkozta az angol középpályás.

A címvédő Barcelona is elszántan készül az utolsó felvonásra, ugyanakkor a katalánok tökéletesen tisztában vannak vele, nem ők a favoritok. „Amennyiben okokat kellene mondani, miért is vagyunk most ilyen rossz helyzetben, vissza kellene kanyarodnunk a szezon elejére. Nincs mit tenni, nyerni kell a Gimnastic és utána reménykedni” – nyilatkozta Samuel Eto’o. A kameruni csatár egykori csapata, a Mallorca nagy szívességet tehet a Barcelonának, éa ha megállítja a Realt a Bernabeuban, úgy kétmillió euróval (félmilliárd forinttal) is gazdagodhat. Állítólag a katalán klub ennyit ajánlott fel az „aranyos” segítségért…

A Real és a Barcelona mellett elvileg a Sevilla is megszerezheti az aranyérmet, ám ehhez az kell, hogy mindkét riválisa pontot vagy pontokat veszítsen. Ugyanakkor hármas holtverseny esetén az UEFA Kupa-győztes gárda lesz a bajnok – ha így történne, az andalúz csapat 1946 után érne fel újra a csúcsra.

Nem csak az aranyéremért, a kiesés elékerüléséért is nagy csata dúl, adott esetben még a 16. Real Betis (37 pont) is búcsúzhat, akárcsak a mögötte álló Athletic Bilbao (37). A kieső zónában jelenleg a Real Sociedad (34) és Celta Vigo (34) tanyázik, míg a sereghajtó Gimnastic sorsa már korábban eldőlt.

A 38. (utolsó) forduló programja:
Athletic Bilbao-Levante, 17:00
Celta Vigo-Getafe, 17:00
Espanyol-Deportivo La Coruna, 17:00
Racing Santander-Real Betis, 17:00
Valencia-Real Sociedad, 17:00
Gimnastic-FC Barcelona, 21:00
Osasuna-Atlético Madrid, 21:00
Real Madrid-Real Mallorca 21:00
Recreativo Huelva-Real Zaragoza, 21:00
Sevilla-Villarreal, 21:00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik