Élet-Stílus

McCarthy: a Chelsea nyeri a BL-t!

Jose Mourinho egykori játékosa, a jelenleg az angol Blakcburn Rovers együttesében játszó dél-afrikai Benni McCarthy szerint a Chelsea nyeri idén a Bajnokok Ligáját. A 30 éves csatár Mourinhónak is bókolt.

„Szerintem a Chelsea az idei Bajnokok Ligája-sorozat nagy esélyese, én amondó vagyok, a londoniaké lesz a trófea! Jose Mourinho képes győzelemre vezetni a csapatát” – nyilatkozta Benni McCarthy, aki 2004-ben az FC Portóval – Mourinho korábbi együttesével – BL-győzelmet ünnepelhetett. A dél-afrikai labdarúgó a korábbi edzőjéről is ejtett néhány kedves szót.


„Fantasztikus edző, már öt serleget begyűjtött a Chelsea-vel, ez pedig igazán dicséretes teljesítmény. Az aktuális csapatát sohasem érheti meglepetés, hiszen mindig aprólékosan feltérképezi a soros ellenfelet, és a legjobb taktikát dolgozza ki ellene. Ráadásul Mourinho nem csak szakmailag, hanem emberileg is csodálatos” – nyilatkozta McCarthy, aki az idén már tíz gólnál tart a bajnokságban. A dél-afrikai válogatottban 65 mérkőzésen 28-szor volt eredményes, ugyanakkor már több mint egy esztendeje nem lépett pályára címeres mezben.





Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl, most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhet és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!


Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik