Élet-Stílus

Hamilton leiskolázta a mezőnyt

A McLaren újonc pilótája megmutatta a jerezi tesztek során, hogy nem kell sokáig szoknia a száguldó cirkusz légkörét.

Lewis Hamilton majd egy másodpercet vert a világbajnoki kocsiban száguldozó Giancarlo Fisichellára, azzal együtt, hogy délután már nem tudott tesztelni. A 21 éves brit pilóta falnak vágta a kocsiját, ő maga azonban a McLarennel ellentétben sértetlenül megúszta.

A jerezi teszten egészen mostanáig domináló Ferrarik a csalódást keltő hatodik illetve tizenkettedik helyen végeztek. Hamilton és Fisichella mögött Barrichello kapaszkodott fel a képzeletbeli dobogóra, őt pedig két német pilóta, Nico Rosberg illetve Ralf Schumacher követte.

Hamiltont pár hete szerződtette le második számú pilótának a McLaren Fernando Alonso mellé. Sokáig úgy tűnt, hogy az idei szezonban többször lehetőséget kapó Pedro de la Rosa lesz a világbajnok társa, de az istálló vezetői végül GP2 versenysorozat győztesének szavaztak bizalmat. De la Rosa is marad a McLarennél, és a következő idényben tesztpilótaként segíti a csapatot. A spanyol Jerezben a nyolcadik helyre hozta be a kocsiját.

A kétszeres világbajnok nem vett részt a teszteken, hiszen december végéig szól a szerződése a Renault-val. Alonsóval ellentétben Kimi Räikkönen ellátogatott Jerezbe, annak ellenére, hogy hasonló okokból ő sem ülhetett új munkaadójának a Ferrarinak a versenyautóiba. A finn a csapattal ismerkedett a háromnapos tesztek második napján.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik