Bár már 2000-ben felfedezték, a felszínre hozatal és az expedíció valójában csak most indulhatott meg – talán nem meglepő módon, az anyagi támogatás eddigi hiánya miatt. Oxigénpalackos búvárruhába öltözött fosztogatók persze az azóta eltelt több mint öt évben többször is próbálkoztak az értékes agyagedények felszínre hozatalával, hiszen a feketepiacon akár ezer dollárt is adnak egy olyan amforáért, amely közel kétezer éves lehet. A kincsvadászok elől a területet felügyelő valenciai hatóságok komoly, vasrácsos szerkezet segítségével próbálták megvédeni az értékes leleteket – több-kevesebb sikerrel.
Nagy hajó a sekély vízben
A hajóból, amely mélyen az iszapba fúródva nyugszik hosszú ideje a tenger fenekén, alig a fele maradt meg. Ez önmagában nem csoda, annál inkább meglepő a hajó elhelyezkedése. A spanyol tengerparttól alig másfél kilométernyire ugyanis még ugyancsak sekélynek mondható a víz, márpedig a tapasztalatok szerint az elsüllyedt hajóroncsok inkább a nyílt tengeren találhatóak, semmint a partokhoz ilyen közeli vízben. „Azt nem mondom, hogy a strandon találtuk a roncsot, de majdnem ott” – nyilatkozta Carlos de Juan, az expedíció vezetője az AP hírügynökség jelentése szerint.
A megtalált roncs méretei szintén meglepték a kutatókat: a megszokottnál közel kétszer nagyobb hajó 30 méter hosszú, és hozzávetőleg 400 tonna rakományt volt képes magával vinni. A hajótörés okairól csak sejtéseink lehetnek, de az expedícióvezető szerint talán megállja a helyét az a feltételezés, hogy a hajó hatalmas viharba keveredett, a legénység pedig fejvesztve menekült a közeli partok felé, mindent maga mögött hagyva. A hajó minden jel szerint Cadiz kikötőjéből indult vissza Róma és Ostia felé, amikor a hatalmas vihar a part felé sodorva elsüllyesztette.
Halmártás a szállítmány
A hajó rakterében talált 1200 agyagedény java része meglepő épségben került elő. Az anyagedények formája és nagysága révén a régészek azonnal úgy vélekedtek, hogy abban nem olívaolajat, még csak nem is bort szállítottak, hanem a rómaiak által igencsak kedvelt halmártást, az úgynevezett garumot. A feljegyzések szerint a rómaiak, de legalábbis az előkelő rómaiak valósággal megvesztek az Ibériai-félszigeten készített garumért, azt tartották ugyanis, hogy az innen származó halmártás a legízletesebb. Rómában illetve a birodalom területén sehol másutt nem készítették annyira finoman az igencsak bűzös halmártást.
Elsőként a görögök készítettek halszószt a különféle belsőségekből, amelynek receptjét átvették Itáliában is, tökélyre mégis a mai Spanyolország terültén fejlesztették. Bár a most megtalált anyagedényekben már nem találták meg a szószt, ám a rettenetes bűz, amely hátramaradt, senkiben nem hagyhatott kétséget afelől, hogy valóban egy hatalmas garum szállítmány veszett oda kb. Kr.u. 50 körül.
Szerelmi vágyat is gerjesztett a bűzös szósz
A garumról egyébként a rómaiak a rettentő bűz ellenére azt tartották, hogy nemcsak tápláló és ízletes, hanem egyben afrodiziákum is, azaz gerjeszti a szerelmi vágyat. A hal belsőségeit előbb összedarálták, majd erjesztették, végül pedig bor, ecet, bors és olaj vagy víz hozzáadásával szósszá formálták. A lehető legkülönfélébb ételek mellé szolgálták fel, sőt, egyes feljegyzések arról is szólnak, hogy némely római asszonyok kozmetikumként szintén használták. Egy garum-gyár romjai még ma is viszonylagos épségben fennmaradtak a spanyolországi Baelo Claudia-ban.
Carlos de Juan kutatásvezető szerint a mostani leletek nemcsak a garum szállítmány miatt érdekesek a régészek számára, hanem azért is, mert az azt szállító hajóhoz hasonlót több mint húsz éve találtak utoljára Korzika környékén. „A régészek számára egy elsüllyedt hajó mindig többet mond annál, mint amit az még magában rejt. Az ókori kereskedelem újabb és újabb részleteire derül fény minden esetben, ha egy hajót találnak a víz alatt. Nincs ez másként most sem, csakhogy a hajó típusa és szállítmánya most egyszerre jelent valami különlegeset” – nyilatkozta de Carlos a hírügynökségnek.
