Élet-Stílus

Schumacher: hiányzott az ambíció

A hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher úgy érzi, a mentális erő hiányzott versenyzői pályafutása folytatásához.

A 37 éves pilóta a Süddeutsche Zeitung című lapnak nyilatkozott visszavonulása hátteréről.


“Kizárólag tökéletes mentális állapotban lehet csúcseredményeket elérni” – mondta Schumacher. “Én azonban az utolsó hónapokban már úgy álltam rajthoz a futamokon, hogy mindig számoltam a hátralévő köröket, alig vártam a verseny végét. Be kellett látnom, hogy már nem érdekelnek annyira a viadalok, mint korábban.” Schumacher cáfolta azt a híresztelést, hogy csapata, a Ferrari vette rá a visszavonulásra. “Ez nem igaz! Többször megpróbáltak rábírni a folytatásra, de alaposan átgondoltam mindent, nem lehetett megingatni.”

A német versenyző úgy érzi, mindent elért, amit a Forma-1-ben lehet, azt viszont sajnálja, hogy soha nem versenyzett a McLaren-Mercedes csapatában. “Többször tárgyaltunk, sajnálom, hogy egyszer sem sikerült megállapodnunk. Ron Dennis csapatfőnökkel nem jutottunk egyezségre és nem a pénz miatt maradt el a közös munka. Egyszerűen más a felfogásunk a Forma-1-ről és az ellentétek áthidalhatatlanok voltak. Ettől függetlenül nem haragszom Ronra, semmi bajunk nem volt egymással, a mai napig jóban vagyunk, de mindketten tudtuk, képtelenek lennénk együtt dolgozni.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik