Élet-Stílus

Menjek vagy maradjak – Take 6 vagy A gépész

A világ egyik leghíresebb vokális együttese játszik Budapesten a hétvégén, akik azonban inkább otthon maradnak, azoknak Woody Allen-filmet, spanyol thrillert és túlélő drámát ajánlunk a képdobozból.

Márton-nap környékén nagyon vigyáznunk kell, hogy a libazsírt megfelelő mennyiségű újborral csapassuk szét, így nem terheljük le túlságosan a szervezetünket, és marad némi erő a kulturális rendezvényekre is. Nemcsak a testünknek kell ugyanis megfelelő tápértékű kalóriadús táplálékot nyújtanunk. A hétvégén dokumentumfilm-, tánc- és színházfesztivált is kínálunk, ajánljuk a Take 6, Fesztiválzenekar, a Jazzékiel és a Másfél koncertjét, vasárnap azért a Lovin kipróbálhatjuk a csoki-konyak kombót, biztosan nem fogunk csalódni.

Aki a szutykosnak ígért hétvégi időben nem kívánja kidugni az orrát a hidegbe, annak is megpróbálunk találni némi szellemi táplálékot ellensúlyozandó a koleszterindús népi hagyományokat.

A kérdés tehát a régi: menjek vagy maradjak?

Menjek…

Péntek, november 10.

… dokumentumfilmet nézni a Verzióra

A vasárnapig tartó nemzetközi filmseregszemlén 31 országból 43 – polgárháborúról, terrorizmusról, menekültekről, a politikai elnyomásról, idegengyűlöletről, a nők és gyermekek jogairól, a homoszexualitásról, az éhínségről, a globalizáció veszteseiről szóló – filmet láthat a közönség a Toldi és az Örökmozgó moziban. Tehát nem ígér a fesztivál könnyed kikapcsolódást, de az biztos, hogy elgondolkodunk, meglepődünk, felháborodunk, meghatódunk e dokumentumfilmek láttán. E szomorú történetek is itt a mi világunkban zajlanak ugyanis, néha nem is messze tőlünk, talán ott megyünk el mellettük nap mint nap.
Pénteken megnézhetjük az archívumok mélyéről előkerült felvételeket, amelyek a Blokád című filmben feketén-fehéren megmutatják a háború borzalmát. A filmben narráció és dialógusok nélkül láthatjuk, ahogy a második világháború leghosszabb – 900 napos – ostroma során Leningrád lakói próbálják élni a mindennapjaikat, hogyan halt éhen, fagyott meg több mint 600 ezer leningrádi, hogyan hurcolják végig a városon az elfogott német katonákat, hogyan illeszkedik a hétköznapokba az abszurd és érthetetlen, mint az utcán sétálók mellett az utcán heverő pokrócba csavart halott.

Bővebben >>

…a Temps d’Images Fesztivál záróakkordjára a Trafóba

Menjek vagy maradjak – Take 6 vagy A gépész 1


A Trafóban mutatkozik be Magyarországon először a neves kanadai rendező, Denis Marleau és társulata, az UBU. A két részből álló este egy felfedezőút, mely a színház határait kutatja és saját – színházzal kapcsolatos – előítéleteinket kérdőjelezi meg. Denis Marleau rendezésében szöveg és technológia, színház és installáció találkozik – minden műfaji kategóriát félretéve. A színpadi jelenségre a társulat elnevezése a legtalálóbb: technológiai fantazmagóriákat láthatunk. Egymás után két darabot mutat be a társulat: a Jon Fosse norvég drámaíró darabjából készült „Aludj, kicsi gyermekem” című előadást, és Maurice Maeterlinck belga drámaíró „A vakok” című drámáját. Az első részben egy vakító fehér háttér előtt három báb ül egy polcon, fejük aránytalanul nagy, arcuk felnőtt embereké. Párbeszédük minimalista és repetitív – a legfontosabb kérdés: hol is vannak tulajdonképpen? Az installációt bábjátékkal és videóvetítéssel keresztezi a mindössze 15 perces minielőadás. A második részben a közönség egy új térbe és helyzetbe kerül: a fehér teret sötétség váltja fel, az éjszaka árnyai közül tizenkét arc tűnik elő.

…Másfél- és Jazzékiel-koncertre az Almássy térre

Péntek estére dinamikus pörgést kínál az Exit programmagazin által szervezett pénteki koncert az Almássyn. A két zenekar jól eltalált párosítás: a Másfél pszichedelikus utazása után üdítően hathat a Jazzékiel pörgősebb, hiphopos, néhol jazzes futamokkal teletűzdelt, zenéje. A 90-es évek elején alakult Másfél formációját bizonyára nem kell bemutatni senkinek. A mostanában egyre nagyobb nyilvánosságot kapó és egyre közkedveltebb acidos beütésű tánczenét és progresszív rockot keverő zenekar a budapesti zenei élet egyik legmarkánsabb szereplője. Az est másik vendége a Quimby után Dunaújváros második legismertebb zenei exportcikke, a Jazzékiel. A nemsokára új lemezzel jelentkező formáció teljes legénységgel lép színpadra, hogy mozgalmas produkciójával megtáncoltassa a nagyérdeműt.

Szombat, november 11.

…szájharmonika-fesztiválra az A38 Hajóra

Menjek vagy maradjak – Take 6 vagy A gépész 2


Monstre gála a hangszer legnagyobbjaival. Blues, dzsessz, rock, folk, funky, soul és világzene, de a főszereplő természetesen a szájharmonika. Délután négy órai kezdettel várják az érdeklődőket, fotókiállítással, múlt századi és kortárs szájharmonika-kiállítással, vásárral, hangszerbemutatókkal, valamint filmvetítésekkel. Hat órától Mihálygergei Szájharmonika Együttes lép színpadra. Héttől a hazai szájharmonikások, jeles képviselői: Ferenczi György, Pribojszki Mátyás, Szabó Tamás, Flór Gábor, Besenyei Csaba, Oláh Andor egy csapatot alkotva mutatják be a fesztivál napjára megjelenő közös cédéjüket Fishers címmel.
A rendezvény egyik legnagyobb sztárja az új-zélandi Brendan Power és zenekara.

…a brit csodagyerek és a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjére

Olivier Knussen angol zeneszerző és karmester a nemzetközi zenei élet egyik meghatározó egyénisége. Pályája csodagyerekként indult: tizenhat éves, amikor már világszerte játsszák műveit, és beugrással a Londoni Szimfonikus Zenekart vezényli. 1992 és 1998 között a hágai Residentie Zenekar első vendégkarmestere volt, és szoros szálak kötik a London Sinfoniettához, amelynek tiszteletbeli zeneigazgatója. Az est szólistája, a „Rutson” nevű Stradivari-hegedűn játszó Clio Gould a London Sinfonietta koncertmestere és a Scottish Ensemble művészeti vezetője. Bemutatkozása óta rendszeres vendég a londoni BBC Proms Fesztiválon. Ők lesznek a közreműködők a Fesztiválzenekar mellett, akik Benjamin Britten Fiatalok zenekari kalauza alcímet viselő művét is játsszák majd, amit a szerző eredetileg egy dokumentumfilmhez írt. A hangszerek és csoportjaik egymás után ugyanazt a Purcell-témát mutatják be egyéniségük, sajátos karakterük szerint. Britten a II. világháború alatt komponálta Peter Grimes című operáját. A történetet hat zenekari közjáték színesíti, közülük négy – Hajnal, Vihar, Vasárnap reggel, Holdfény – koncertteremi darabként is helyet talált a szimfonikus zenekari repertoárban.

…a Szegedi Jazz Napokra

Menjek vagy maradjak – Take 6 vagy A gépész 3


A pénteken kezdődő fesztiválon a hazai élet legnagyobbjai mellett nemzetközi sztárok is ellátogatnak a Tisza-parti városba. Szombaton ott lesz Vukán György, a magyar jazzművészet aktív és sokoldalú zongoristája csapatával, Berkes Balázs bőgőssel és Balázs Elemér dobossal. Az est sztárja minden bizonnyal David Murray a ’60-as évek avantgárd jazz vonalának örököse lesz, aki olyan szaxofonosoktól tanulta a mesterséget, mint Archie Shepp vagy Eric Dolphy. David Murray – oly sok fekete zenészhez hasonlóan – templomi zenekarokban találkozott először a hangszerével. 13 évesen, iskolai együttesben ismerkedett meg a jazz-zenével, majd nem sokkal utána Sonny Rollins hatására döntött a tenorszaxofon mellett. Murray a ’80-as évek végétől kevésbé elszállt, szabad technikáját az elfogadottabb zenei áramlattal ötvözte.

Vasárnap, november 12.

…a Bárka Fesztiválra

Menjek vagy maradjak – Take 6 vagy A gépész 4


Idén először rendezik meg a nemzetközi Bárka Fesztivált, amely még hétfőig várja a vendégeket. A szervezők a rendezvénnyel a darabok, kiállítások és közönségtalálkozók mellett a legizgalmasabb nemzetközi színházi kísérleteket hivatott bemutatni a magyar közönségnek. Vasárnap a Georg Büchner Woyzeck darabját mutatja be a lengyel Teatr Boguslawski. Kleczewska női látásmódja érvényesül ebben a velejéig férfidarabban. Ezt a világot a maszkulin értékrend, az alárendeltség és az irgalmatlanság irányítja. Az eltúlzott, tobzódó jelenetek Büchner hétköznapi alakjait titáni hősökké emeli. Tizenöt percig tartó tündöklésüknek az vet véget, ha a rendszerben újabb hiba lép fel – gyilkosság vagy valamilyen egyéb katasztrófa – aminek a bekövetkezésében biztosak lehetünk; bízhatunk a világ ritmusában. Az előadás után beszélgetés lesz Maja Kleczewskaval, Fodor Tamással és Schilling Árpáddal, a házigazda: Bérczes László főszervező lesz.

Bővebben >>

…csokira és konyakra a Lovira

A 2005-ben megújult lóversenypályán exkluzív csokoládé-, konyak- és szivarkóstolás, helyben sült házi rétes, finom sült gesztenye várja a vendégeket. A karácsonyi csokoládét a helyszínen meg is vásárolhatják, akár a belépőjegy árát is a csokoládéra költhetik az édes szájú látogatók, a kijelölt standnál. Ezen a hétvégén ingyenes hintózásra, gyerekeknek pedig pónilovaglásra is lehetőség nyílik a Kincsem Parkban. A szezon utolsó galopp futamai vasárnap fél 11-kor kezdődnek. A rendezvény méltó befejezéseként a vasárnap délutáni „Csoki Olimpia Futam” keretében olimpiai bajnokok állnak starthoz az ügetőpályán.

…Take 6-koncertre

Menjek vagy maradjak – Take 6 vagy A gépész 5



Először ad koncertet a Take 6 amerikai énekegyüttes Budapesten, az a cappella fenegyerekeiként is emlegetett művészek vasárnap este lépnek fel a Cotton Club Singers vendégeként, a Budapest Kongresszusi Központban. A kíséret nélkül éneklő, világhírű együttes Feels Good című, legújabb lemezének világ körüli turnéján érinti Budapestet. A Take 6 a gospel, a dzsessz, a pop, valamint a rythm and blues ötvözetéből kialakult sajátos stílusának köszönheti sikerét. Az énekegyüttes számos legendás művésszel dolgozott, köztük volt Quincy Jones, Ray Charles, Ella Fitzgerald, Miles Davis, Whitney Houston, Stevie Wonder és Mariah Carey. Kritikusaik szerint produkciójukat leginkább az jellemzi, hogy az élet legnagyobb csodáinak szintjén ünneplik az emberi énekhangot. A budapesti koncert házigazdája a Cotton Club Singers lesz, a két együttes közös produkcióval készül arra, hogy meglepje a közönséget.

…moziba


A tégla

Menjek vagy maradjak – Take 6 vagy A gépész 6


Martin Scorsese, miután tett egy kirándulást Hollywood történelmébe az Aviatorral, most visszatalált a bűn útjára. A 2002-es hongkongi – és utóbb trilógiává dagadt – Szigorúan piszkos ügyek (rendező: Wai Keung Lau, Siu Fai Mak) helycserés-beépülős zsaru-bűnöző történetét értelmezte újra az első számú gengszterfilm-készítő mester. A terhelt családi gyökerű Billy Costigan (Leonardo DiCaprio) rendőrügynökként simul az ír maffia fejének, Frank Costellónak (Jack Nicholson) erőszakgépezetébe, míg Frank saját neveltjét, Colin Sullivant (Matt Damon) küldi a közegek akadémiájára, hogy később a rendőri szervezet tagjává, téglájává váljon. A kettős beépülés egy ideig működik, mígnem Billy főnökei (Martin Sheen és Mark Wahlberg), illetve Frank rá nem jönnek, idegen jár közöttük, mondhatni szőr került a karburátorba, amit ők csak nemes egyszerűséggel patkánynak hívnak.

Bővebben >>

…kiállításra

… Caravaggio Dávidját csodálni a Szépművészetibe



Menjek vagy maradjak – Take 6 vagy A gépész 7

Michelangelo Merisi da Caravaggio (1571–1610): Dávid Góliát fejével című, remekmívű festménye először látható Magyarországon, a Szépművészeti Múzeumban. A Caravaggio-festmény a legértékesebb egyedi műtárgy, amely valaha Magyarországra érkezett. Éjfekete, különlegesen kialakított térben, célzott megvilágításban, magában függ Caravaggio képe, amelyen a fiatal Dávid vakítóan fehér ingben áll, arcán a győzelem mámora helyett keserű szánakozás látszik, bal kezében a gonosz, legyőzött Góliát fejével, amely a festő arcvonásait viseli. A teremben még 21 alkotást láthat az érdeklődő, valamennyi mű közös témája az élethalálharc, a gyilkos erőszak.

bővebben>>


…fürdőbe


A közelgő szutykos idő ellen az egyik túlélési módszer az lehet, ha termálfürdőben vészeljük át az ősz végét, de egy hosszan tartó partiról hazatérve nincs kellemesebb, mint még akkor hajnalban a meleg termálvízben kezdeni meg a regenerálódást. Fürdő-összeállításunkból kiderül, hogy országszerte hová érdemes menni relaxálni. >>

Maradjak…

Péntek, november 10.
22.00
m2

Agyament Harry

Menjek vagy maradjak – Take 6 vagy A gépész 8


Ismét görbe tükröt tart kortársai elé e filmjében Woody Allen. Magára öltött figurája ezúttal Harry Block, az elismert író. Nehéz ember, írásaiban nem rejti véka alá személyes tapasztalatait, tablettákon él és imádja a prostituáltakat. Nem csoda, hogy három feleség hagyta el utálattal. Mikor éppen kitüntetést kapna munkásságáért az egyetemtől, ahonnan annak idején kirúgták, alkotói válságba kerül. Utolsó szerelme éppen egyik barátjához készül férjhez menni. Láthatjuk, amint írásainak szereplői és helyzetei visszahatnak mindennapi életére. Mennyi életet, sorsot befolyásolt otromba viselkedésével. Woody Allen ismét sztárszereposztást hozott össze, és a színészekkel ugyanazt a különleges kapcsolatot alakította ki, amely vígjáték-rendezői pályafutását eddig is jellemezte.

Szombat, november 11.
23.50
m1

A gépész

Menjek vagy maradjak – Take 6 vagy A gépész 9


Trevor Reznik egy éve nem aludt már rendesen. Álmatlansága azonban nem szokványos inszomnia, hiszen folyamatos ébrenléte nem más, mint szakadatlan rémálmok sora, melyekben megdöbbentő paranoiák, bűnök, szorongások kísértik. Éjszakáit vagy a repülőtéri kávézóban tölti Marie-val, a felszolgálólánnyal, vagy egy prostituáltnál, Stevie-nél, akinek ő a legrendszeresebb kuncsaftja. Egy ideje azonban Trevorral egyre furcsább dolgok történnek. Ki hagy kódolt üzeneteket a lakásán? Miért kezd Marie egyre inkább hasonlítani az anyjára? Miért nem szólt neki Stevie arról, hogy jól ismeri új munkatársát, Ivánt? És egyáltalán, ki valójában Iván? A férfi egyre zavaróbb és nyugtalanítóbb, mintha állandóan őt figyelné… Mi történik vele tulajdonképpen? Összeesküvés áldozata lett vagy az egész csak meggyötört elméjének képzelgése?

Vasárnap, november 12.
19.35
Viasat3

Életben maradtak

Menjek vagy maradjak – Take 6 vagy A gépész 10


1972. október 13-án egy repülőgép – fedélzetén egy Chilébe tartó uruguayi főiskolai rögbicsapattal és kísérőivel – rossz látási viszonyok közé került, és egy vulkán hófödte csúcsába ütközött. A kettétört repülő lezuhant, s bár az utasok és a legénység egy része azonnal meghalt, a szerencsés többség vérző sebekkel és törött csontokkal megúszta a balesetet. A túlélők meleg ruha és élelem nélkül várták a segítséget, de a mentőosztag nyolcnapos kutatás után feladta a keresést. Néhány hét után eljött a pillanat, amikor dönteniük kellett. Nem volt más választásuk megtették azt, ami elképzelhetetlen: barátaik holttestéből táplálkoztak…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik