A méhek, hangyák, darazsak és termeszek dolgozói megosztják a táplálékot fészektársaikkal és együttesen nevelik a kolóniák utódait. Az egyszerű dolgozók – amelyek a királynő lányai – rendszerint nem raknak petéket, akkor sem, ha megvan a petefészkük.
A tudósok régóta kutatják a dolgozók önmegtartóztató viselkedésének okait. Eredetileg arra gyanakodtak, hogy a dolgozók szabadon választva segédkeznek az anyjuknak a többi utód nevelésében, mivel ez hatékonyabb módja a saját génjeik továbbadásának, mintha saját maguk szaporodnának.
Egy új tanulmány szerint azonban egy tipikus rovartársadalom nem olyan szolgálatkész kommuna, mint ahogy azt az elmélet feltételezi. Ellenkezőleg, inkább miniatűr diktatúrára hasonlít. A királynői kamrán kívül tilos a szaporodás, és az engedély nélkül rakott petéket elpusztítják.
Miért nem raknak saját petét a dolgozók?
A hollandiai Leuveni Katolikus Egyetem (KUL) tudósa, Tom Wenseleers, valamint Francis Ratnieks, a Sheffieldi Egyetem kutatója kilenc társasdarázs- és mézelőméh-fajt tanulmányozott. E kolóniák mindegyikében működőképes és peterakásra alkalmas a dolgozók petefészke, ennek ellenére általában a királynő utódait nevelték föl. Vajon mi akadályozza meg, hogy szakítsanak önzetlen viselkedésükkel és saját petét rakjanak?
A válasz meghökkentő: a „peterendőrség”. Az „illegálisan” rakott petéket vagy a királynő maga (például egyes darazsaknál), vagy a lojális dolgozók (például a háziméheknél) falják fel. Wenseleers és Ratnieks megállapította, hogy minél hatékonyabb a rendfenntartás, azaz a peték elpusztítása, annál kisebb a valószínűsége, hogy egy lázadó dolgozó saját petét rakjon.
„A háziméheknél annyira hatékony a rendfenntartás – a dolgozók által rakott petéket 98–100 százalékban elpusztítják –, hogy ezerből kevesebb, mint egy dolgozó próbálkozik saját pete lerakásával” – mondja Ratnieks.
A Nature folyóirat legújabb számában megjelent tanulmányból egyértelműen kiderül, hogy a peterakást korlátozó látszólagos önzetlenség egyáltalán nem önkéntes. Ha az önkéntes altruizmus késztetné a dolgozókat arra, hogy saját szaporodásuk kárára segítsék társaikat, akkor a közeli rokon dolgozók együttműködőbbek lennének, mint a távolabbi rokonságban állók.
„A valóságban éppen az ellenkezőjét tapasztaltuk” – mondja Wenseleers. – „Minél távolabbi a rokonság, annál együttműködőbbek a dolgozók.” Ez arra utal, hogy az altruizmus nem a családi kötelékre épül, hanem a társadalmi elnyomás kényszeríti ki.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
