Élet-Stílus

DVD-vel és teltházzal várja a születésnapját a Quimby

Az idén 15 éves hazai csapat sikerét jelzi, hogy a pénteki koncertre minden jegy elővételben elfogyott a Kultiplexbe. Aki itt kintmaradt, az a decemberi nagykoncertre még beférhet a Pecsába, de mindenképp válogathat a jubileumi kiadványokból.

Már a pénteki koncert kezdete előtt kiakaszthatták a Kuliplex kapujára a megtelt táblát. Jogosan; még a radiátorokon is minden helyet lefoglaltak. A közönség felfokozott hangulatban várt a Quimbyt, és a jókedv a zenészekre is átragadt, Kiss Tibiék nem tudták abbahagyni a vigyorgást végig a koncert alatt. A hangulat a Halleluja című számnál, a vége felé már az őrjöngésig fokozódott, amit a melankolikusabb hangvételű dalai, az Autó egy szerpentinen vagy a Most múlik pontosan csengetett le.

A kistermes koncert már előrevetíti a képét a december 22-ei nagykoncertnek a Petőfi Csarnokban. A Quimby énekese, Kiss Tibor, a FigyelőNetnek elmondta, hogy a 15 éves évfordulót a decemberi nagykoncert mellett jubileumi kiadványokkal is ünnepli a zenekar. Megjelenik egy válogatás CD a legjobb dalokból, melyre az Unom és a Fekete Lamúr áthangszerelve kerül rá. Emellett kiadnak egy DVD-t is, ezen válogatott koncertfelvételek, valamint a zenekarról készült, dokumentarista jellegű kisfilmek, beszélgetések lesznek majd láthatóak.

A Design Hét keretében a Quimby frontemberét egy újfajta, alkalmi formációban láthattuk. A Gazda Bence, Nemes Zoltán és Kiss Tibor trió Dalok a konyhából címmel adott koncertet a Gödörben, ebben a felállásban harmadik alkalommal. Kiss Tibi szerint a hármast az együtt zenélés öröme tartja össze, jobbára már meglévő, külföldi számokat választanak, amik az együttgondolkodás és zenélés révén alakulnak át olyanná, amilyenre ők szeretnék. A stílus az énekes anyazenekarához közel álló, melankolikus, romantikus, ugyanakkor sokat mondó és dallamos. A trió saját számok mellett főleg ismert klasszikusokat játszik, mint például a Doors Light my fire című slágere.

Emellett a zenekar többi tagja is lázasan dolgozik, Szilárd, a Quimby billentyűse Súlytalanság című cédéjének utolsó klipjét készíti, Varga Lívius pedig műsort vezet és a Kutya Vacsorájával koncertezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik