'56
Élet-Stílus

Mansfeld Péter

Ez az oldal az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutató Intézete Közalapítvány életrajzi anyagaiból készült.

Budapesten született. Szülei 1946-ig saját üzlettel rendelkező fodrászok voltak. 1950-ben elváltak, ezután fiuk rövid időre intézetbe került, de anyja hamarosan újra magához vette. Az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzése után esztergályos ipari tanuló lett. 1956 októberében csatlakozott a Széna téri felkelőkhöz. A harcokban nem vett részt: gépkocsin fegyvert, élelmiszert szállított. Összekötőként járt az óbudai Schmidt-kastélyban és a Szabad Nép-székházban. November 5-én behatolt Piros László volt belügyminiszter villájába, ahonnan fegyvert hozott el, amit otthon elrejtett. A forradalom bukása után folytatta az iskolát. 1957-ben kisebb lopások sorozatát követte el, ezért egy év börtönbüntetésre ítélték, de annak végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztették. 1958. februárban barátjával elhatározták, hogy fegyveres csoportot alakítanak. Rendőrök és munkásőrök lefegyverzése révén kívántak fegyvereket szerezni. Február 17-én elrabolták az osztrák követség előtt posztoló rendőrt, akit lefegyvereztek, majd szabadon engedtek. További akcióik nem jártak eredménnyel. Tervezték bebörtönzött ismerősök kiszabadítását, és hogy bosszút állnak a feljelentőkön. 1958. február 19-én tartóztatták le. Első fokon 1958. november 21-én életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték szervezkedésben való részvétel és egyéb bűncselekmények vádjával. Ezt a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa 1959. március 19-én halálbüntetésre súlyosbította. Két nap múlva kivégezték – tizenegy nappal tizennyolcadik születésnapja után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik