|
A magyar válogatott szombaton egy góllal kikapott Törökország legjobbjaitól, úgyhogy Málta ellen kell hozni a pontokat. Még akkor is, ha a szövetségi kapitány szerint nincsen reális esélyünk arra, hogy a 2008-as Európa-bajnokságra kijussunk. A világranglistán jelenleg 144. Málta ellen azonban így is kötelező papíron a győzelem.
Nincs könnyű ellenfél
Már csak azért is, mert az idei évben nem hogy mérkőzést nyerni, de még döntetlent sem tudott kiharcolni a cseh Dusan Fitzel által dirigált csapat. Eddig két Eb-selejtezőt játszottak a máltaiak: az elsőn simán kikaptak a bosnyákoktól (2-5), a második törökök elleni találkozó az első félidőben igen szoros volt, de a második játékrészre elfáradt a máltai csapat, és két gólt kapott (2-0).
Ennek ellenére nem szabad lebecsülni a szerdai ellenfelet, hiszen két éve, egy igen szoros meccsen, csak a ráadásban sikerült megvernünk Máltát. A Hertha BSC középpályása, Dárdai Pál már akkor tagja volt a magyar keretnek, és szerinte manapság már nincsenek könnyű ellenfelek. „Nem szabad alábecsülnünk a máltaiakat.” – nyilatkozta az MLSZ honlapján a csapatkapitány. „Arra kell számítanunk, hogy átadják nekünk a területet, és elszántan védekeznek majd. Ellenfeleink egyébként játékban sem ügyetlenek. Ma már nincsenek egyszerű mérkőzések, sok esetben egy-egy mozzanaton múlik a siker vagy a kudarc. Ahhoz, hogy ez a csapat eredményes lehessen, a kulcsjátékosoknak, Gera Zoltánnak, Huszti Szabolcsnak vagy éppen jómagamnak egyenként is jó napot kell kifogniuk.”
Sérültek
A múlt
A két csapat eddig nyolcszor találkozott egymással, a mérleg: hat magyar győzelem és két döntetlen. A gólarány 21-4 a magyarok javára. A tétmérkőzéseket tekintve hatszor csapott össze a két válogatott, s mindkét döntetlen az 1990-es világbajnokság selejtezőjében született.
Legutóbb tavaly szeptemberben találkozott a két gárda, akkor a Szusza Ferenc Stadionban négygólos hazai sikernek örülhettek a magyar szurkolók, míg a szigetországban 2004 novemberében játszott utoljára egymás ellen a két válogatott, akkor 2-0-ra győztek a magyarok.
A magyarok repülője a tervek szerint 17:30-kor száll fel, s nem sokkal 20 óra előtt landol Máltán. Az ottani programban egy szerda délelőtti edzés szerepel a mérkőzés előtt, a találkozón a belga Johny Ver Eecke fújja majd a sípot.
Az Eb-selejtezők szerdai programja:
A csoport
Kazahsztán-Finnország, Almati 18:00
Szerbia-Örményország, Belgrád 20:15
Lengyelország-Portugália, Chorzów 20:30
Belgium-Azerbajdzsán, Brüsszel 20:45
B csoport
Ukrajna-Skócia, Kijev 19:00
Grúzia-Olaszország, Tbiliszi 20:00
Franciaország – Feröer-szigetek, Sochaux 21:00
C csoport
MÁLTA-MAGYARORSZÁG, Ta,Qali, 19:15 (SportKlub)
Törökország-Moldova, Frankfurt 20:00
Bosznia-Hercegovina – Görögország, Zenica 20:15
D csoport
Írország-Csehország, Dublin 20:30
Szlovákia-Németország, Pozsony 20:45 (ARD)
Wales-Ciprus, Cardiff 21:00
E csoport
Andorra-Macedónia, Andorra La Vella, 15:00
Oroszország-Észtország, Szentpétervár 17:00
Horvátország-Anglia, Zágráb 19:00 (Sport2, Eurosport)
F csoport
Izland-Svédország, Reykjavik 20:05
Liechtenstein-Dánia, Vaduz 20:15
Észak-Írország – Lettország, Belfast 21:00
G csoport
Fehéroroszország-Szlovénia, Minszk 18:00
Luxemburg-Bulgária, Luxembourg 20:15
Hollandia-Albánia, Amszterdam 20:30