Élet-Stílus

Veretlenül elődöntős a Kemény-legénység

Tökéletes mérleggel, mind az öt mérkőzését megnyerve végzett csoportja élén, s lépett tovább egyenesen az elődöntőbe a magyar férfi vízilabda-válogatott a belgrádi Európa-bajnokságon, ahol kedden a németeket múlta felül tíz góllal.

A két válogatott egymás elleni mérkőzéseinek 1922 óta íródó történetében kedden érkezett el a 115., amelynek kérdése az volt: megszületik-e – 22 vereség és 17 döntetlen mellett – a 76. magyar győzelem a németek ellen?

Az igenhez az első kapaszkodót az első magyar támadás végén Biros Péter bal felső sarkos bombagólja szolgáltatta, majd megúszásból a center Molnár Tamás, s a balkezes Kiss Gergely volt eredményes. A másik balkezes szélső, Madaras Norbert egészítette ki a három a magyar igazság módosított pólós tételét négyre, az újonc Hosnyánszky Norbert találatával pedig már 5-0 állt az eredményjelzőn. Parádés kezdés! Aztán 5-1-nél Molnár húzta a hálóba a labdát egy nagyszerűen megkomponált akció lezárásaképpen, s már az első negyed hajrájában “kiütésgyanússá” változtatta a mérkőzést Biros második gólja (7-1).

A KO ígéretét hordozta magában a második nyolc perc is, minek utána a korábbi csoportmeccseken jeleskedő – az olaszokat három góllal verő, a horvátokkal döntetlent játszó – németek 7-3-ra feljöttek ugyan, de Kásás Tamás alkalmi centerként pompásan húzta a kapuba Biros passzát, Varga Dániel pedig – kiheverve edzésen begyűjtött ujjsérülését – hasonlóképpen remekül vette észre a kínálkozó lehetőséget (9-3). Aztán kisebb kihagyás a magyaroknál, s máris 9-5-re szépítettek a magukat soha nem megadó németek. Kásás célt érő távoli lövege, majd Fodor Rajmund ravasz pattintása persze rontott a harci moráljukon, ráadásul megint megvolt a fél tucatnyi különbség, ha úgy tetszik: félidőre helyreállt az “eredeti” állapot (11-5).

Német góllal indult a harmadik játékrész, amelyben – ekkor a kapuban már Jászberényi Gábor védett Szécsi Zoltán helyett – még további négyet (!) lőttek, így jelentősen csökkent a különbség, miután magyar részről elmaradtak a gólok: 12-10-nél aztán – az újonc Varga Dénes emberelőnyös pattintása (12-6) után, szokatlanul hosszú szünetet követően – végre Kiss G., majd Madaras balja villant még idejében (14-10).

A zárónegyedre aztán megint helyreállt a rend: Kásás laza csuklómozdulattal suhintotta a kapuba a 15. és a 17. magyar gólt (17-10), a kettő között pedig Hosnyánszki pattintott lövése jelentette a “megszokott” hatgólos előnyt, majd ugyanő zúdított a bal felsőbe is (18-10), ahová Varga Dénes kezéből szállt az újabb találat (19-10). A huszadikat a meccs egyik főszereplőjévé előlépett Hosnyánszky szerezte büntetőből (20-10), s bár a “nyerőszám” megjátszása elmaradt, ezen nem bánkódott senki, a németeknél meg különösen nem…

Eredmény (B csoport, 5. forduló):
Magyarország-Németország 20-10 (7-1, 4-4, 3-5, 6-0)
A magyar góldobók: Kásás, Hosnyánszky 4-4, Biros, Molnár, Kiss G., Madaras, Varga Dénes 2-2, Varga Dániel, Fodor 1-1

A B csoport további mérkőzései:
Horvátország-Szlovénia 19-8
Olaszország-Görögország 14-11
A csoport végeredménye:
1. Magyarország 15 pont
2. Olaszország 9
3. Görögország 7 (82-41)
4. Németország 7 (52-54)
5. Horvátország 5
6. Szlovénia 0

A csoport:
Oroszország-Szlovákia 12-9
Hollandia-Spanyolország 12-11
Szerbia-Románia 13-5
A csoport végeredménye
1. Szerbia 15 pont
2. Spanyolország 9
3. Románia 7
4. Oroszország 6
5. Hollandia 5
6. Szlovákia 1

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik